Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1917. év
Miután azonban az említett 4551/915. számú kormányrendelet határozmányainak a fenti terményekre Horvát-Szlavónországokban is kötelező hatálylyal való kiterjesztése feltétlenül szükséges, a bán úr pedig ezen kormányrendeletnek kiegészítésére sem nem hivatott, sem törvényes felhatalmazással nem bírhat, előadó miniszter úr kéri a minisztertanácsot, hogy ezen előterjesztését a bán úr említett álláspontjával szemben is elfogadja s megjegyzi, hogy az előző 1916. évi tölgymakktermés zár alá vétele és forgalmának szabályozása tárgyában kiadott hasonló kormányrendelettel szemben, melynek egészben való hatálya Horvát-Szlavónországokra is kifejezetten kiterjesztetett, a bán annakidején ellenvetéssel nem élt." A minisztertanács a Jcért hozzájárulást megadja. L. 4458/1917. M. E. sz. r., 1917. nov. 19., mely a földművelésügyi miniszter előterjesztése értelmében rendelkezik. — R. T. 1917. 2337 — 2341. o. 240. 1917. nov. 15. (40.) — 42. Külön magyar kormánymeghatalmazott kiküldése a délnyugati hadsereg gazdasági osztályához. L. 1917-39-45. A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter úr utalással a folyó évi november hó 9-én tartott minisztertanácsban kifejezésre jutott azon kívánságra, hogy a hadsereg délnyugati arcvonala által elfoglalt olasz területek gazdasági kihasználásánál 1 a magyar kormány külön megbízott által legyen képviselve, bejelenti, hogy az általa Bécsben folytatott tárgyalások során a hadvezetőség elállott attól az eredeti tervétől, hogy Magyarország, Ausztria és a Landwehr tábornok úr vezetése alatt álló közös gazdasági szerv ezen akciónál egy közös meghatalmazottal legyen képviselve. Ennek folytán most mi sem állja útját annak, hogy úgy a magyar kormány, mint az osztrák kormány is, oda külön meghatalmazottat küldjön s hogy a gazdászati és az igazgatási osztályban úgy a magyar, mint az osztrák kormány képviselve legyen. A gazdasági kihasználás ós az ott lévő zsákmány mikénti felosztása természetszerűen a kormányok megállapodásától fog függni. Ezen gazdasági akció vezetését a katonai parancsnokság a maga részére kívánja fenntartani. A törvényhozás jogát a déli hadsereg parancsnoka, Jenő főherceg úr ő császári ós királyi fensége fogja gyakorolni, akinek mind a három hadcsoport (Boroevics, Below, Krobatin) alá van rendelve. Kéri, hogy a kirendelendő magyar kormányi meghatalmazott, valamint a beosztandó szakerők már most sürgősen kiszemeltessenek, a maga részéről hangsúlyozza annak fontosságát, hogy meghatalmazott gyanánt tekintélyes egyén jelöltessék ki s a szakközegek is a legkiválóbb szakértők sorából választassanak meg. A minisztertanács a kérdésben forgó meghatalmazotti állásra gróf Hadik János miniszter úr javaslatára, báró Perényi Zsigmond titkos taná1 1917-39 — 45.