Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1917. év

1917. nov. 9. (39.) — 46. A hadikonyha- és népkonyhaakciónak a népjóléti ügyekkel megbízott miniszter hatáskörébe való átutalása. Vö. 1917—25—1. A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter úr előadja, hogy a minisztertanács folyó év tavaszán három millió koronát bocsátott a Hadi­termény Részvénytársaság várható feleslegéből az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető akkori elnök rendelkezésére, a szegény és a háború által leginkább sújtott néposztályok olcsó étkeztetését célzó hadikonyha- és nép­konyha-akció céljaira. 1 Minthogy ennek az akciónak vezetése és irányítása, s az e célból rendelkezésre álló pénzösszeg felhasználása, jellegénél fogva, a népjóléti ügyeket vezető miniszter úr hatáskörébe tartoznék, kéri a miniszter ­. tanács hozzájárulását, hogy a népétkeztetési akció vezetését, valamint az e célból folyósított három millió korona felett való rendelkezést a népjóléti ügyek vezetésével megbízott miniszter úr hatáskörébe adhassa át. 2 A minisztertanács úgy határoz, hogy ezt az ügyet a népjóléti ügyek vezetésével megbízott gróf Batthyány Tivadar miniszter úr hatáskö­rébe utalja, egyben a most nevezett miniszter úr azon kérelme, hogy a hatáskörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos számviteli teendők ellá­tására részére számvevőség jelöltessék ki, a nép­jóléti ügyeket vezető miniszter úr mellé a szám­vevőségi teendők végzésére, az igazságügymi­niszter úr hozzájárulásával, az igazságügymi­niszteri számvevőséget jelöli ki. L. 1918. júl. 29. (5.) — 7. Batthyány Tivadar lemondása után a hadikonyhákat a közélelmezési miniszter ügykörébe utalták, ahol a tisztviselői konyhák felállításával is foglalkoztak. Vö. még : 1917. dec. 13. (44.) — 23. 238. 1917. nov. 9. (39.) — 47. A súlyos közellátási zavarokat okozó vasúti kocsihiány. A közélelmezési ügyek vezetésével megbízott miniszter úr előadja, hogy a népesség élelmezésében napról-napra fokozódó nehézségeket támasztanak a nehéz szállítási viszonyok. A nagy és már hónapok óta tartó vasúti kocsi­hiány különösen veszedelmesen érezteti hatását a népességnek burgonyával való ellátásánál. Annak dacára, hogy megtétettek az összes intézkedések a közszükségleti célokra szükséges burgonyamennyiségek összehozására s a kellő időben megtörténtek a nagy bánya- és ipari vállalatok, vasúti munkásság !L. 1917—12 — 10. 2 L. 1917-24—10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom