Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1917. év

amely sok munkás kezet és igen gondos munkát kíván meg. Ügy véli, hogy a kívánt kettős célt, éspedig a jelenlegi termés beszállítását és a jövő évi terme­lést csak úgy biztosíthatjuk, ha egyrészt bizonyos prémiumot nyújtunk a gazdáknak a jelenleg beszállított répa után, másrészt ennek figyelembevételé­vel már most meghatározzuk a jövő évre a répa árát, éspedig oly módon, hogy az ösztönözze a gazdát a termelésre és így a földnek az ősz folyamán kellő előkészítésére. Egy további szükséges intézkedés volna evégből, hogy az idei cukorrépatermésnek a cukorgyárakba való leszállítását biztosítsuk, haladéktalanul elrendelni, hogy cukorrépafejet csakis a Cukorközpont 1 meghallgatásával, szállítási igazolvánnyal lehessen szállítani. A tapasztalat ugyanis az, hogy középen vágják ketté a répát s a félrépát azután mint répa­fejet a takarmányrépaárakon értékesítik. Mindezen intézkedések azonban csak akkor lesznek igazán eredményesek, ha egyidejűleg a gyáraknak a termelés lehetővé tétetik. Rendes körülmények között a cukorgyárak augusztus végén, szeptember első felében veszik fel az üzemet, ez évben a munka csak most kezd megindulni anélkül, hogy a kellő üzem és a folytatólagosság kellően bizto­sítva volna, A cukorgyárak egy része teljesen szén nélkül áll s általában véve a szénszükségletnek csak csekély hányada van biztosítva, A) Erélyes és gyors intézkedésre van szükség, hogy a Szénbizottság a cukorgyárakat a szükséges szénnel ellássa. A gyors szénszállítás annál elkerülhetetlenebb, mert az idei cukorrépa tekintélyes hányada korán érett, ami el sem vermelhető és a leg­gyorsabb feldolgozást teszi kívánatossá. Mindezek alapján kéri a miniszter­tanácsot annak kimondására, hogy az előadott javaslatok az illetékes miniszter urak részéről tótessenek megfontolás* tárgyává és azok alapján lehetőleg a legrövidebb idő alatt történjenek meg mindazok az intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy a népesség cukorellátását biztosítsák. A helyzet nehéz voltának jellemzésére megemlíti még, hogy a készletek a hó végével teljesen kifogynak, a termelés pedig oly kis arányok között folyik, hogy a most meg­állapított fejkvóták 2 leszállítását alig tartja elkerülhetőnek. Végül, amennyiben elhatároztatnék az idei beszállított répának premizálása és a rópaárak fel­emelése, véleménye szerint revízió alá kellene venni a cukorárakat is, ahol esetleg figyelembe kell majd venni a megváltozott és költségesebb termelési viszonyokat is. Ezzel kapcsolatban megfontolás tárgyává kellene tenni azt, hogy az ármegállapítás nem volna-e oly módon eszközölhető, hogy bizonyos néprétegek olcsóbban juthassanak cukorhoz. Ezen előterjesztés kapcsán a földművelésügyi miniszter úr bejelenti, miszerint sürgősen tárgyalás alá fogja venni a cukorrépa-kérdést, valamint a cukorrépával konkurráló termények árainak rendezésére és a cukorárak újabb szabályozására vonatkozó kérdéseket. A minisztertanács a közélelmezési miniszter úr előterjesztését, valamint a földművelésügyi miniszter úr bejelentését helyeslőleg tudomásul veszi. * •. 1 A központokra vonatkozólag 1. 1915 —10 — 8. bevezetése, 138. o. 2 A fejadagokra vonatkozó alaprendelkezést 1. 1917 — 6 — 1., 3. jegyzetben. A bá­nyászokra bizonyára a nehéz testi munkások fejadagja vonatkozott. Á belügyminiszter 1916. évi 1400. sz. körrendelete értelmében (R. T. 1916. 309 — 319. o.) a liszt- és kenyér­fogyasztást az egyes törvényhatóságok területén a helyi sajátosságoknak megfelelően lehetett szabályozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom