Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1917. év
érthető, hogy az ellátást előre nem látható események (sztrájk, behozatal csökkenése, forgalmi zavar s£b.) gátolni nem fogják. Amennyiben ily események beállnának, amivel pedig a jelen körülmények között mindenesetre számolni kell, természetszerűleg a Szénbizottság sem volna képes ígéretének megfelelni. Tekintettel azonban arra, hogy oly üzemek ellátásáról van szó, amelyeknek szén nélkül semmi körülmények között maradniok nem szabad, véleménye szerint gondoskodásnak kell történni abban az irányban, hogy a szóbanforgó üzemek szükséglete külön, előre biztosíttassók. Ha a jelenleg Ausztriával folyamatban lévő tárgyalások eredménye az általa annak idején felállított -feltételeknek meg nem felelne, az előlemlített szénmennyiség máshonnan, mint Németországból nem szerezhető meg. Ennek következtében Németországtól kompenzáció ellenében kontingensen felül 10.000 vagon szén volna legsürgősebben biztosítandó, amely szénmennyiség kizárólag a közellátási üzemek céljaira az Országos Közélelmezési Hivatal rendelkezésére állana. Ezen mennyiség biztosítása és legsürgősebb leszállítása iránt az intézkedések késedelem nélkül volnának megteendők, mert különben a belföldi lakosság és hadvezetőség lisztellátásában, valamint a hizlalási akció részére szükségelt tengerimennyiségek fedezésénél már a legközelebbi időben a legnagyobb zavarok fognak előállani. Ezen előterjesztés kapcsán a földművelésügyi miniszter úr előadja, hogy a kontingensen felüli szénmennyiség elnyerése csak úgy remélhető, ha Németországgal szemben mi is megfelelő előzékenységet tanúsítunk. Ennek folytán a földművelésügyi miniszter úr felhatalmazást kér arra, hogy a közös hadügyminiszter úr hozzájárulását 30.000 darab marhának Németországba való kiviteléhez kieszközölje s ez irányban a német birodalmi kormánnyal is tárgyalásokat folytathasson. A minisztertanács, méltányolván a közólelmezésügyi miniszter úr aggályait s javaslatához hozzájárulván, a kórt felhatalmazást megadja. * A) Az Országos Közélelmezési Hivatal a napokban utalta ki a törvényhatóságoknak folyó évi november 15-től december 15-ig történő ellátására szolgáló lisztmennyisógeket. Ezen mennyiségek is csak nagy nehézségek árán lesznek leszállíthatok, különösen azért, mert a törvényhatósági lisztellátrás céljaira őrlő körzeti malmok legnagyobb része állandó olaj- ós szénhiánnyal küzd. B-> A széntermelésben és behozatalban mutatkozó csökkenésen kívül sok esetben a rossz ellátás az Országos Szénbizottság jelenlegi lebonyolítási rendszerében keresendő. Jelenleg ugyanis a szénszállítások az Országos Szónbizottság kiutalásai szerint, a malmok és bányák között fennálló kötések alapján történnek. A bányáknál természetszerűleg az a tendencia uralkodik, hogy szenet elsősorban azon fogyasztóknak szállítanak, akikkel legmagasabb kötéseik vannak. így egyik malom panasszal élt, hogy a Salgótarjáni Kőszénbányától, amelynél kötése van, már több mint egy hónapja szenet nem kapott. A sztrájk megszűnése után haladéktalanul fölszólította a bányát szállításra, mire a bánya kijelentette, hogy csak akkor szállíthat, ha a jelenleg fennálló kötésben megállapított árak jelentékenyen felemeltetnek. Hasonló panaszok érkeztek a borsodi bányák ellen is. Ily körülmények között mérlegelés tárgyát kell hogy képezze, nem volna-e szükséges a jelenlegi rendszernek oly módon