Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1917. év

1. / arról, hogy a kellő mennyiségű, megfelelő minőségű élelmiszerkészlet, esetleg ruházati cikk rendelkezésre áll-e, éspedig a munkásság által megközelíthető áron, valamint arról is, hogy ezek a cikkek a munkásságnak tényleg kiadatnak-e ; 2. / arról, hogy a munkásság bérei a fennforgó viszonyoknak megfelelnek-e, nem akadályoztatnak-e meg a munkások abban, hogy a bérviszonyaikra nézve szervezett fórumhoz, a munkásügyi panaszbizottsághoz fordulhassanak, valamint különösen arról is, hogy a vezényelt katonák és a népfelkelő munkásosztagokba beosztottak a többi munkással egyenlő díjazásban részesülnek-e ; 3. / arról, hogy az illető üzem közegészségi berendezései megfelelőek-e és a munkaidő nem a munkásság erejének kizsákmányolására ós így végeredményében az állandó teljesítőképesség rovására is van-e megállapítva. A bizottság nem bírna intézkedő hatósági jogokkal, feladata lenne a kormányt tájékoztatni s a tapasztalt hiányokról vagy visszásságokról a honvédelmi miniszternek jelentést tenni, hogy a baj az illetékes miniszter urakkal egyetértőleg azonnal kiküszöbölhető legyen. E bizottság felállítására, úti- és munkaterveinek elkészítésére és működésének megkezdésére vonatkozó intézkedések megtétele a honvédelmi miniszter úr feladata lenne, aki az érdekelt minisztériumokkal egyetértésben járna el. A bizottság összeállítását a miniszter úr a következőkép javasolja : 1./ elnök egy tábornok, 2./ a kereskedelmi, vagy amennyiben bánya- és kohóüzemről van szó, a pénzügyminiszter, illetőleg amennyiben erdőüzemrői van szó, a földművelésügyi miniszter urak kiküldöttje, 3./ a közélelmezési hivatal kiküldött szakközege, 4./ a népjóléti miniszter úr kiküldöttje és végül szükség esetén 5./ a belügyminiszter úr és 6./ a honvédelmi miniszter úr kiküldöttje. A minisztertanács a javaslathoz jóváhagyólag hozzájárul. * A) Mindaddig, míg a munkásság tudatában van annak, hogy az elégedetlenségre alapos oka van, nem lehet vele szemben kellő eredménnyel és igazságosan alkalmazni a katonai fegyelmi hatalom eszközeit. Azt a helyes elvet, hogy ezeket a kényszereszközöket csak a végső szükség esetén, akkor alkalmazzuk, ha békés eszközökkel nem lehet rendet teremteni, csak abban az esetben lehet következetesen alkalmazni, ha tényleg kiküszöböljük a sztrájkra vezető okokat, mégpedig az államhatalmi tekintély érdekében is minden lehetőt elkövetünk arra nézve, hogy ezek az okok előzetesen küszöböltessenek ki, mielőtt azt a munkásság kikényszeríti. B) Az itt tekintetbe jövő összes üzemek a hadiórdeket szolgálják és így kétségtelen, hogy az ipari és bányamunka folytonossága és zavartalansága éppen olyan fontossággal bír, mint a hadsereg harckószsége. Ehhez képest a munkásság élelmezése is éppen olyan fontos kérdés, mint a hadsereg élelmezése. Az a körülmény, hogy ma a hadiipari üzemekben dolgozó munkások jelentékeny része vezényelt katona, a bányákban pedig csaknem kivétel nélkül felesketett népfelkelők dolgoznak, kettős felelősséget ró rám. Egyrészt a katonai fegyelem fenntartását és szükség esetén a munkának a legszigorúbb eszközökkel való kikényszerítését, másrészt a katonai szabályzatnak azon