Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)
1916. év
szóban levő adóemelésnek a hadipótlókokra és a lakásadóra vonatkozó része, amelyik a tényleges jövedelemre tekintet nélkül terhelné az adóalanyokat, tehát a lakosságnak most érintett és kevésbbé teherképes részét legérzékenyebben sújtaná, a háború utáni időre halasztassék. Ennélfogva a minisztertanács hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyminiszter úr által előterjesztett törvényjavaslatok — „a földadó után fizetendő hadipótlékról és a kedvezőtlen időjárás miatt bevetetlenül maradt területek után adandó adóleírásról", a „házadóról szóló 1909. évi VI. t. c. módosításáról és kiegészítéséről" és a „lakásadóról" szóló törvényjavaslatok kivételével, valamint „az 1916. évre kivetett III. osztályú kereseti adó fenntartásáról és az ezen adó után fizetendő hadipótlékról" szóló törvényjavaslatot illetőleg azzal a módosítással, hogy belőle az 50%-os emelésre vonatkozó rendelkezések kihagyassanak s ő felségének előzetes legmagasabb engedélyének kieszközlése után alkotmányos tárgyalás végett az országgyűlés elé terjesztessenek. Vö. 1916 — 16 — 76., 1917 — 3 — 88. 128. 1916. júl. 21. (12.) — 70. A Haditermény Rt. feleslegének felosztása^ A földmüvelésügyi miniszter előadja, hogy a Haditermény Rt. feleslegének hovafordításáról a kormánynak csak a részvénytársaság felszámolása után kell döntenie. „Mivel azonban a közönség egyáltalában ma sem tudja, hogy a Haditermény részvénytársaság nem nyerészkedési vállalkozás és a Haditermény ellen állandóan emelt panaszok legnagyobb része azért talál a közönség körében hitelre s azért vált ki ellenszenvet és keserűséget, mert azt hiszik, hogy itt milliós üzleti nyereséget csinálnak az alapítók és részvényesek, előadó miniszter úr nézete szerint az 19T6/17. évi gabonabeszerzés és lisztellátás lebonyolításának érdekében s a különben is eléggé kedvezőtlenül hangolt közönség megnyugtatásául is helyénvaló volna, ha a kormány a Haditermény feleslegének hováfordítása tekintetében már most határozna és elhatározását nyilvánosságra hozná". A minisztertanács a felesleg hováfordítását illetőleg később kíván határozni, de hozzájárul előadónak ahhoz a javaslatához, hogy a törvényhatóságoknak szállított gabona és liszt után a Hadüerménynek járó jutalékból 772.173 K-t a törvényhatóságoknak visszautalványozzanak. Vö. 1917 — 8 — 64.