Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1916. év

törvényerőre nem emelkednék, az említett összeget mint előirányzat nélküli kiadást a szükséghez képest folyósíthassa. A minisztertanács ezen előterjesztést jóváhagyólag tudomásul veszi és a kért felhatalmazást meg­adja. N. f. t., szövegében a legfontosabb teendőket feltüntető sorok aláhúzva. 124. 1916. máj. 5. (8.) — 54. A hadimozgalmakkal kapcsolatos fertőző (főleg nemi) betegségek kezelése. L. 1915 — 18 — 22. A belügyminiszter úr arra utal, hogy a hadimozgalmakkal tudvalevőleg fertőzőbajok is járnak, amelyek majd itt, majd ott kisebb vagy nagyobb mér­tékben pusztítván, megszűnnek, vagy csak szórványosan mutatkoznak. A „nemi (venereás) betegségekének nevezett fertőző bajok azonban a hadsereg minden részében, állandóan és jelentékeny számban fordulnak elő. E nagy veszedelem elhárítására a hadvezetőség szigorú rendszabályokat alkalmaz, amelyekhez a polgári hatóságok megfelelő intézkedéseinek rend­szeresen kell kapcsolódniok. Míg más, közvetlen jelenségeikben ugyan súlyosabb fertőző betegségek csak azokat az egyéneket támadják meg, akik a kór áldo­zataivá lettek, addig a nemi betegségek aláássák a családi életet, csökkentik a születések számát és dégénéraiják az ivadókokat is. A legfontosabb közfeladatok egyike tehát, hogy a nemi betegségek terje­désének meggátlása és a betegek gyógyítása céljából kellő intézkedések tétes­senek és megfelelő intézmények létesíttessenek. Az erre irányuló tevékenység egységes vezetése mellett gondoskodni kell mindenekelőtt a népesség felvilágosításáról a betegségnek népies ismer­tetése útján, tanfolyamok tartásáról orvosoknak szakirányban való tovább­képzése céljából, ambulanciák létesítéséről nemi betegeknek orvosi tanács­ban és járó gyógyításban való részesítése végett, kórházi helyiségekről a kórházi gyógyítást igénylő nemi betegek felvételére, indokolt esetekben gyógy­és kötőszereknek ingyenes kiszolgáltatásáról stb. Az említett és következményeiben is rettenetes baj ellen fel kell venni, mégpedig a legsürgősebben és a legerélyesebben a céltudatos küzdelem fonalát. Ebben a tudatban előadó miniszter úr az előintézkedéseket már megtette. Minthogy azonban a felmerülő kiadások fedezetével a belügyi tárca 1915/16. évi kezelésében nem rendelkezik, a pénzügyminiszter úrnak előzetes hozzá­járulása alapján előadó miniszter úr kéri a minisztertanácsot, hogy a szóban­lévő akcióból folyólag az 1915/1916. kezelési év végóig felmerülő és mintegy 100.000 K-ra tehető költségeknek zárszámadási indokolás mellett a belügyi tárca XVII. fejezet 5. „Közegészségügy" címe alatt előirányzat nélküli rendes kiadásként leendő utalványozásához hozzájárulni méltóztassék. A minisztertanács hozzájárul. N. f. t., szövegében a lényeget kiemelő aláhúzásokkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom