Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1915. év

sítése s az ottani közéletbe való bevonása bizonyára újabb nehézségek és komplikációk forrásává lenne s a jelenlegi közjogi alapon való békés alkotmányos fejlődóst Horvátországban még jobban megnehezítené. Ennélfogva a dolog még további tanulmányozást és megfontolást igényel, miért is mint az általa felolvasott nyilatkozattervezetből kitűnik, biztosítani kívánná ugyan Ausztria beleegyezését Dalmácia visszaszerzésébe, azt azonban, vájjon éljen-é Magyarország ezzel a beleegyezéssel, egyelőre még függőben tartaná. Mint e kérdésben elsősorban kompetens tényezőt, felkéri a jelenlevő horvát bán urat, hogy a maga részéről is nyilatkozzék. A horvát bán úr a kérdésnek csak a Bosznia-Hercegovina és Dalmácia sorsát illető részéhez kíván hozzászólni. O is abban a felfogásban van, hogy Lengyelországnak az Ausztriához való esetléges hozzácsatolása következtében az illetékes tényezők nem zárkózhatnak el az elől, hogy a magyar szent korona országai is bizonyos rekompenzációban ne részesüljenek, különösen akkor, mikor ezen országoknak történelmi igényeik vannak, amelyeket, részben legalább, törvény is biztosít. Ez az eset áll Bosznia-Hercegovinára és különösen Dalmáciára nézve, amelynek Horvát-Szlavónországokhoz való kapcsolása a horvát kiegyezési törvény értelmében tisztázva van.

10 Elismeri, hogy ennek a kérdésnek lesznek politikai nehézségei is, de ezekkel meg kell birkózni. A hozzácsatolás mikénti keresztülvitele részben taktikai kérdés. Tisztában van azzal, hogy a dalmát lakosság nehezen kezelhető s nyugtalan elemekből áll.

11 Viszont abban a tekintetben sem fogja föl optimiszt ikusan a helyzetet, hogy Dalmáciának Horvátországhoz való csatolása a kormányzást Horvát-Szlavónországokban esetleg meg fogja nehezíteni. Igen fontosnak tartaná mindenesetre taktikai okoknál fogva, hogy az egész ügy olyan beállítást nyerjen, hogy Magyarország az, amely Horvátországnak szerzi meg t erületének megnagyobbítását. Említést tesz az utóbbi időben a dalmátországi helytartóval folytatott beszélgetéseiről, amelyek folyamán utóbbi kijelentette, hogy a dalmátok országuknak Horvátországhoz való csatolását nem óhajtják. Ennek a kijelentésnek azonban nem tulajdonít nagyobb súlyt, miután nem tartja kizártnak, hogy Attems gróf helytartó szavai csak a saját felfogását juttatták kifejezésre. A horvát bán felemlíti, hogy Dalmáciában — ámbár kevés a szerb — mégis nagy a szerbofil párt, s hogy a horvátoknak ama része, amely dalmát, sokkal inkább foglalkozik egy nagy délszláv állam létesítésének a kérdésével, mint a horvátországi horvátok. A dalmátok földrajzi fekvésüknél fogva is ólónk összeköttetést tartanak fel a montenegróiakkal

12 és szerbekkel. Az intelligenciát utóbbiakhoz bizonyos kötelék is fűzi, s a montenegrói trónörökös

13 pókiául Raguzában szokott hosszabb időn át tartózkodni. Mindezekből arra a következtetésre jut, hogy a politikai viszonyoknak délszláv tartományainkban való jövőbeni alakulása leginkább attól függ, miként intézzük el ügyünket a szerb királysággal, s csakis a szerb állam megfelelő letörése esetén tudná legyőzni felmerülő aggályait, 10 Vö. a 3.-4. sz. jegyzettel. 11 Dalmácia lakosságának több mint 9(1%-a az 1910-i népszámlálás szerint szerb és horvát, 2,61%-a olasz volt. — R. : Dalmácia. 12 Montenegró fejedelemség mint Szerbia szövetségese 1914. augusztusa óta. hadban állt a központi hatalmakkal. — R. : Montenegró. 13

1. Miklós montenegrói fejedelem legidősebb fia, Danilo. 13 Iviínyi Emma: Forrásmunkák VIII.