Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)

Bevezetés

Ilyen helyeken inkább a pénzköveteléseket emelik, úgyhogy bár a cenzus csekély törzsösszege sehol sem nő, különféle váltságpénzekkel együtt nemegyszer három-négyszeresére szökik az eredetinek. Hasonlóképpen jelentős összegek folynak be a terheiket pénzen megváltó mezővárosoktól, a XVII. század végének pénzromlása idején pedig már az uradalmak többsége nagyon magasra felemelt pénzadót ró ki jobbágyaira. A sok apró termény- ós állatszolgáltatás lassanként elsorvad, az előre meghatározott összegben fizetendő, régi típusú „köböl"- vagy „akó"-gabonát visszaszorítja a törvényes gabonakilenced. Az egész korszak alatt súlyospdik a földesúri bor kimérésének kötelezettsége. A paraszt, ha számos kötelezettségét teljesítette, háztartási szükségletei kielégítést nyertek és még mindig maradt fölöslege, igyekezett azt értékesíteni. Ilyen áruértékesítés azonban csak az elegendő földdel és állattal rendelkezőknek volt módjában. Az ő további gazdagodásuk meg a szolgálatukba álló szegények fokozódó elhanyatlása a parasztság rétegződését mélyítette el, pedig ez a rétegződés a természetes szaporulat és a súlyos terhek következtében amúgy is eléggé gyors ütemben folyt. Egy jobbágycsaládnak a XVI. században még fél- és egésztelek közt volt a birtokátlaga, a következő század végéig féltelek alá süllyedt, s közben a zsellérség is erősen megduzzadt. Lassúbb ütemű volt a differenciálódás a hegyvidékek pásztortelepülésein, valamint az áruforgalom útjából kieső és korlátozottan majorkodó uradalmakban, viszont fokozott telekosztódás jelentkezett a terméketlenebb tájak földműves falvaiban. Pauperizáció és a gazdagparaszti réteg párhuzamos jómódja figyelhető meg az erősen robotoltató uradalmakban vagy a virágzó paraszti árutermelés szókhelyein. A paraszti birtokállomány differenciálódásának sok esetben pontos megfelelője az állatoké : marhák, lovak, tehenek és disznók leginkább a nagytelkesek kezén halmozódtak fel. Hegyi tájakon azonban, ahol a földművelés jelentősége csökkent, az állatok viszont nagyon magas számot értek el, ez a párhuzam megbomlott : nemegyszer zsellérek tartották a legtöbb marhát, lovat vagy juhot. * A török háború lehetetlenné tette, hogy a magyarországi mezőgazdaság színvonala továbbra is lépést tudjon tartani Európa szerencsésebb tájainak agrárgazdálkodásával. A parasztság erőit fölemésztette a harc, amelyet a termelés végleges fennakadása ellen kellett folytatnia, új módszerek alkalmazása alig jöhetett szóba. Nem jutottak e tekintetben előbbre a majorságokban gazdálkodó földesurak sem, de nekik legalább sikerült magángazdaságaik területét nagymértékben gyarapítani, s ezzel egy időre megközelítették a szomszéd országok allodizációs színvonalát. Cseh—Morva- és Lengyelország csak a XVII. század második felében, e számukra kedvezőbb, békés korszakban szereztek újra nagyobb előnyt. A magyar királyság paraszti társadalmára a XVI. század közepe után az Elbától keletre eső többi ország paraszttársadalmának sorsa várt: földesurai egyre többen tértek át a robotgazdálkodásra. Hogy a fejlődós mégsem követte határozottan ezt az utat, abban főleg a századvég háborújának s a vele beálló népességcsökkenósnek és munkaerőhiánynak volt nagy szerepe, így történhetett, hogy Magyarországon az Önálló parasztgazdaságokra alapozott régi típusú pénz- és terményszolgáltatásnak is sokáig nagy maradt még a jelentősége, és hogy a nincstelen s cselédmunkára kényszeríthető réteg sem szaporodott fel annyira, mint a tőlünk északra fekvő országokban.