Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

jában hágy vissza.. . Ily vizenyős helyeken köztudomás szerint leginkább nád szokott teremni, és ez képezte jövedelmünk fő ágát is, 3000 holdnyi nádas találtatván emberi emlékezetet meghaladó időtől fogva birtokunkba. Legelőnk az uraságétól elkülönítve volt régi időktől fogva, magunk legeltettünk rajta marhát, magunk viseltük az attól járó terheket is. Hogy kaszálókat bírhassunk, saját áldozatokkal és roppant fáradsággal a nádas között lápokat törtünk, és ezek használatában nem háborgattattunk soha." ,,Mi azonban az ibrányi közbirtokosság mint volt földesúr, keresete következtében —- mely szerint az úrbéri rendezést és tagosítást kérte — mégis perbe fogattunk, melynek eredménye az lőn, hogy az uraság által beadott tagosítási terv legnagyobb sérelmünkre elfogadtatott s mi örökre semmivé, földönfutókká tétettünk..." A részükre kimért szántóföldek között az uraság sok helyen a maga részére tartott fenn kisebb-nagyobb téreket. Szántóikba mértek olyan részeket is, amelyek nem használhatók. A „Pogánysziget" nevű kaszálójukat, amelyet a legfelsőbb úrbéri törvényszék is nekik ítélt, elvették s helyébe vad vizes posványokat adtak. Legelőjük 3

/

4 részét néhány öles víz fedí. Ezer hold erdőből részükre csak 108 holdat hasítottak ki, abban is annyi a pusztaság és gyékényes, hogy a rajta levő fa egy évig sem képes a község szükségletét fedezni. A 3000 hold nádasból szinte csak 108 holdat adtak, „de az egész téren sem lehet öt közönséges épületre való nádat összeszedni". Ezer hold „láptörés kaszálóból, melyet nagy áldozatokkal magunk törtünk, egy holdat sem kaptunk" stb. Sérelmeiket már előző év szeptemberében az uralkodó elébe terjesztették, de határozatot még nem kaptak. Ezért az elmúlt évben nem szántottak és nem vetettek, s ha a mezei munkát még most tavasszal is elmulasztják, végpusztulásra jutnak. Kérik a helység különleges fekvésének tekintetbevételével „a tagosítást egészben megszűntetni, vagy pedig — ha a körülmények ezt meg nem engedhetnék — az uraságétól mindig elkülönítve volt legelőnket és keresetünk fő ágát képező nádasunkat előbbeni állapotjukban birtokunkba visszabocsátani. . . egyszersmind pedig az alsó bíróságoknak legkegyelmesebben meghagyni, hogy a sorstól amúgy is üldözött szegény embert, kinek egyedüli vigasza és reménye Felséged határtalan kegyelmében rejlik, ne zárassák el fenntartása körüli fáradozása végett, valamint elzáratott a nagykállói bíróság engem, alattvalói legményebb hódolattal alólírt Fekete Jánost, aki egy hónapig nehéz börtönben sínylődtem, midőn községünk ügyében mint képviselő eljártam." Magyar nyelvű e. t. - Htt. 1862. II. 11. 14850. Ezt a felség folyamodványt Ferenc József — kézjegyével ellátva — 1861. márc. 15-én küldte át a magyar kancellárnak. A kancellária a helytartótanácsnak küldte meg, tárgyalás és véleményes jelentéstétel végett (Id. Kanc. 1861. IV. 1. 12—3509), az utóbbi pedig a nagyváradi úrbéri főtörvény székhez továbbította. (Htt. 1862. II. 11. 14850. alatt: 1861. 15694) Időközben az úrbéri törvényszékeket feloszlatták, s az ibrányiak felségfolyamodványa Melczer István kir. személynökhöz került át, aki