Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

ban vonatkoznak a rendszeresített bérkiszabatra, a munkaidőre, a természetbeni faellátás megtagadására, és a nyugbérek elégtelenségére.) A munkabérekre vonatkozólag megállapította a bérlistákból, hogy azok a kincstári idők béreihez viszonyítva mindenütt emelkedtek. A panaszosok erre azt válaszolják, hogy mégis nehezebb a megélhetésük — ami persze igaz, de általános jelenség, amin nem könnyű változtatni. A munkaidő az üzemek jellege szerint változó. A kohókban 12 órás műszakokban dolgoznak, de emiatt nem tettek panaszt. Ugyanez a helyzet az erdei munkával, csupán itt a téli napokon rövidebb a munkaidő. Az ércbányákban 8 órásak a műszakok, a kibányászott érc azonban még munkát igényel, mielőtt a kohóba kerül. A kincstári vezetés alatt megengedték a munkásoknak, hogy a műszak ledolgozása után e munkákat még elvégezzék, a szakmányban dolgozók ezeket el is kellett, hogy végezzék, különben nem tudtak mit leadni az olvasztóba és nem kaptak munkabért. Azóta megváltozott a helyzet, amennyiben a munkásokat kötelezték arra, hogy a nyolcórás műszak után még fél műszakot dolgozzanak a föld felett. A panaszok között ez is szerepelni szokott, a munkások azonban ebbe is beletörődnek. Komolyabbak a szénbányászok panaszai. Ezek azelőtt hétfőn reggel (a nem helyben lakók délben) álltak munkába s péntek estig 12 órás műszakokban — esetleg önként vállalt hosszabb műszakokban — dolgoztak, s azután hazatértek. Amikor a steierlaki szénbányák nagy része 1846-ban a kincstár birtokába került, ott a nyolcórás műszakot vezették be, ami akkor a munkások némi ellenkezésével találkozott. A magánkézben maradt bányák a régi gyakorlatot tartották fenn. Az államvasút társaság ismét a 12 órás műszakokat vezette be, azzal a különbséggel, hogy a munkahét hatnapos, tehát szombaton is 12 órát kell a munkásoknak dolgozniuk és a munkaidő kezdetét és végét (reggeli és esti 6 óra) pontosan be kell tartani, amire azelőtt nem néztek. A munkások az új rendszer bevezetésére panaszokkal, a munka megtagadásával válaszoltak ; kijelentették, hogy a napi 12 óra munka káros az egészségre és lehetetlenné teszi háztáji munkáik elvégzését. Neubauer ezeket az érveket visszautasítja, az elsőt azzal, hogy a 12 órás műszakban, a szüneteket leszámítva, a munkás tulajdonképpen csak 10 órát dolgozik, ez pedig az egészségre nem káros, különben pedig a legtöbb bányában ennyi a munkaidő, kül- és belföldön egyaránt; a másodikat pedig azzal, hogy a munkások nagyobb része szabadidejét inkább a kocsmában tölti, mint kis földjén, s amíg a bányákat a kincstár kezelte, munka- és pénzbüntetésekkel igyekezetek véget vetni az ilyen ,,kihágásoknak", a munkásokra rótt büntetéspénzekből állították fel a keresztet és a harangot a kálváriadombon. Az elmúlt évben, ha a munkás a földjét akarta megművelni, egy időre felmentették a bányamunkától. Szerinte nem is annyira a munkaidő tartama ellen, mint inkább a munkakezdet pontos betartása ellen emelnek a munkások kifogást, erre azonban nagyobb üzemeknél a zavartalan működés érdekében szükség van. A vállalatnak egyébként javasolta a 8 órás műszakok bevezetését, ezen