Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956)

réseké legyen, a másik kettő meg a többi oklevéllel együtt addig, amíg János haza tér, az asszonyoknál maradjon, ha azonban halottnak bizonyulna, a fel­pereseket illesse. A fizetésekre vonatkozólag úgy rendelkezett, hogy a felperesek a 200 kis frtot, mint zálogösszeget készpénzben, a 33 márkát partim in prompta pecunia, partim vero in estimatione condigna Keresztelő Szt. János napjának nyolcadán (júl, 1.) s az 50 márkát a jövő pünkösd nyolcadán (1405 júl. 14.) szintén készpénzben vagy más értékben fizessék meg, amit a felek hozzáj árulásával úgy módosított, hogy a fizetés korábban és bármely hiteles hely előtt eszközöl­hető. Pünkösd nyolcadán, miután Kowar-i a sági konvent 1405 máj. 27. oklevelével (3914. sz.) igazolta, hogy eleget tett kötelezettségének, a birtokot, mivel I. Károly azt Dobak comesnek, az örökös nélkül elhalt Miklós szépapjának in perpetuum adta, majd veluti donatitia et acquisita Miklós magtalan halála következtében in ius regium háramlott s így Zs. azt jogosan adományozhatta el, megítélte neki és elrendelte beiktatását. Mivel Szt. Jakab nyolcadán (aug. 1.) Kowar-i a sági konvent 1405 júl. 17. oklevelével igazolta, hogy Nenye-i Ermolaus mester ország­bírói jegyző beiktatta őt, cum prelatis et baronibus regnique nobilibus et proce­ribus nobiscum in iudicio sedentibus végérvényesen neki ítéli meg Terbegech birtokot. Hártyán, függó'pecséttel. Dl. 37.275. 4132 Szept. 1. Torda. Lack Jakab erdélyi vajda Buzd falu tizedének felét az erdélyi káptalan­nak, negyedét pedig a gyulafehérvári főesperesnek ítéli oda a plébánossal szemben, aki Zs.-nak a bullák ügyében kiadott szigorú rendelete ellenére a római curia-ban a maga számára kedvező ítéletet eszközölt ki. Batthyány III. 385. — Szeredai: Notifia 70., és Fejér X/4. 465., hiányosan. — Tört. Tár 1890.134., reg —Z.-W. III. 369. (Erdélyi káptalan lt.) 4133 Szept. 1. Ozorai Pipo temesi ispán távolmaradása miatt megbírságolja Béli Oszvaldot, akinek egyik jobbágya miatt Tót Iván elveszítette 50 kisírt értékű lovát, ruháit és fegyvereit. Ortvay : Temes 357. (Dl. 53.255. Kállay es. lt.) 4134 Szept. 1. (Viterbii, Kai. Sept, anno I.) VII. Ince pápa a halicsi érsekhez. Az esztergomi egyházmegyei Saasy-i plébániaegyház élére, amidőn András halá­lával megüresedett, rectorul nobilis vir Thodor dux Podolensis mint kegyúr a törvényes idő alatt Antal sebenicoi püspöknek, János esztergomi érsek in spiri­tualibus vicarius generalis-ának a nemes szülőktől származó Nemadow-i András gnezai egyházmegyei papot mutatta be. Ez, bár a vicarius rectorrá be is helyezte, most kételkedik, hogy a presentatio et institutio nem érvénytelen-e. Auctoritate nostra adja neki, ha személyét alkalmasnak találja, az egyházat, amelynek jöve­delme egyébként az évi 30 szinezüst márkát nem haladja meg. Más kézzel : A. XXII. Aldimarius. Vatikáni lt. Regesta Datariae Innoc. VII. Anno I. libro VIII. fol. 73. (Fraknói) — Rep. Germ. II. 1188., említés. 4135 Szept. 2. Visegrád. Zs. a leleszi konventhez. Idézze meg Enyerei Györgyöt (zalamegyei) birtokok miatt folyó perében. Iványi : Gyömrő 92., reg. 4136 Szept. 3. Uo. Garai Miklós nádor a garamszentbenedeki konventhez. Iktassa be a sági konventet a (hontmegyei) Nádasd birtok felébe. Fejér X/4. 461. (A 4160. sz. okl.-ből.) Az ere­detiben : Maroth, Lywtas, Darás, Zalathnya. 4137 Szept. 3. (in Vissegrad, XXXIV. die oct. Iacobi) Gara-i Miklós nádor ítélet­levele. Bubek Detre nádor előtt 1402 nagyboldogasszony-nap nyolcadán (aug. 22.), amidőn unacum regni nobilibus ítélkezett, a Saagh-i konvent bemutatta a következő két oklevelet: 1.) 1377 ápr. 8. A garamszentbenedeki konvent előtt a sági konvent évi hat frtért bérbe adja Dalmad-i Gergelynek Dalmad birtokot. 2.) 1402 aug. 22. előtt. Bebek Detre nádor (1848. sz.). Bubek Dalmad-i Mihályt megidéztette s az idézést, mivel eredménytelen volt, a nádorság elnyerése után

Next

/
Oldalképek
Tartalom