Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956)
hozzáférhetővé teszi. Csakhogy ennek a kiadványnak nemcsak a középkori Magyarországra vonatkozó okleveleket kellene tartalmaznia, hanem azokat a cseh, osztrák, keletnémet, lengyel, román és délszláv (boszniai, dalmáciai) okleveleket is, amelyekből a felsorolt országoknak a gazdasági viszonyai, társadalmi fejlődése és államszervezeti jellege megismerhetők. Ügy látjuk ugyanis, hogy a XIV. sz. végén és a XV. sz. első évtizedeiben az említett országoknak a fejlődése párhuzamosan haladt, sőt egymással szoros kapcsolatba került. Erről első pillantásra is feltűnő jelenségek tanúskodnak, mint a városokban a patrícius és kézműves elem küzdelme a vezetésért, amelyben azután Zsigmond Sziléziában és Magyarországon egyaránt beleavatkozott, vagy az állami birtokok elzálogosítása, magán kézre kerülése. Azt hisszük, hogy ez az egység még határozottabban kibontakozna, ha napvilágot látnának azok az oklevelek, amelyek az árutermelés és a mezővárosok fejlődéséről, a városok számának megnövekedéséről és a polgári rend kialakulásáról, a rendi szervezet és az országgyűlések kibontakozásáról, a központi hatalom egységét biztosítani hivatott reformokról vagy a pápai politikával való szembefordulásról szólnak. Sok magyarországi jelenség, amelynek fontos volta rejtve van előttünk, válnék egyszerre érthetővé, ha analógia segítene s főleg a fejlettebb viszonyokhoz lehetne mérni a hazait. De ugyanúgy bizonyára a mi állapotaink ismerete se volna felesleges szomszédaink számára. Oklevéltárunk I. és jelen kötetének nem valamennyi oklevele tartalmaz azonban olyan adatokat, amelyek eredményesen volnának felhasználhatók. Nagyobb részük, főleg a családi codex-ekben megjelentek, helyi jellegű s az általunk első ízben ismertetetteknek is bizonyára jelentős tömegét csak a magyar történészek tudják majd értékesíteni. Ugyanígy vagyunk azonban mi is szomszédaink okleveleivel : eleve tudjuk, hogy nem valamennyiből fogunk tanulni. Olyan közös forráspublikációra volna tehát szükség, amely elhagyva a helyi érdekű okleveleket, csak azokat közölné, amelyek szomszédainknak a mi életünkkel rokon vonásait tűntetik fel. Ennek a forráskiadványnak nagy előnye lenne, hogy a regeszták nem tennének különbséget kiadatlan vagy nyomtatásban már megjelent oklevelek között, hanem az utóbbiak tartalmát is minden lényeges mozzanatra kiterjeszkedve, oly részletesen közölnék, hogy a teljes szövegüket hozó s a szomszédos országok könyvtáraiban kölcsönösen csak töredékesen fellelhető oklevéltárak vagy folyóiratok kézbe vétele felesleges lenne. A kötet összeállítóját az eredeti oklevelek tartalmi kivonatának elkészítésénél Fekete Nagy Antal, Kumorovitz Lajos, Sallayné Magay Zsuzsanna, Oszvald Ferenc, Pataki János, Szűcs Jenő, a német nyelvű szövegek revíziójánál Mollay Károly, az olaszokénál Galla Ferenc és Sallay Géza támogatták, míg a nyomtatásban már megjelent szláv nyelvű oklevélközléseket Bottló Béla és Perényi József, a románokat pedig Makkai László magyarázta meg, fordította le számára. Az anyaggyűjtés legutolsó szakaszában a Történettudományi Intézet könyvtárának dolgozói, élükön Papp Mártával és Szép Gabriellával, könnyítették meg munkáját fáradhatatlan előzékenységükkel. A nyomdai kézirat összeolvasásában főleg Sallayné Magay Zsuzsanna, Muzsnainé Kállai Erzsébet, Oszvald Ferenc, Pataki János vettek részt, a korrektúraívek ellenőrzésének terhéből pedig Fekete Nagy Antal vállalt magára jelentékeny részt. Technikai okokból, mivel az 1410. évig bezárólag most közlésre kerülő anyag a vártnál nagyobbnak bizonyult, a kötet két részre osztva jelenik meg. A név- és tárgymutatót a második rész fogja tartalmazni.
