Kumorovitz L. Bernát: Veszprémi regeszták (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 2. Budapest, 1953)

akiknek Byk nevű földön szőlőik, Merenye-n pedig birtokaik vannak. — Az okleveleknek az ismertetése után Miklós apát kijelentette, hogy monostorának Merenye nevű birtoka az Imre király oklevelét átíró IV. Béla-féle oklevélben foglalt határokon kívül esik, a káptalan ügyvédjei pedig azt felelték, hogy ott (t. i. a határokon kívül) az egyháznak bizonyos vásárolt földrészecskéi vannak, de nem a Garabonch falu oldalán, hanem a káptalan Merenye birtoka felőli részeken. Az országbíró a bemutatott oklevelek alapján elismeri, hogy a monostor I. Istvántól valóban megkapta és IV. Béla megerősítette őket a Garabonch falu mellett fekvő Merenye birtokában s azt, hogy a veszprémi káptalan nyugtatta (1246.) László apátot sa káptalan Garabonch nevű faluja melletti Merenye-beli officialisât az oklevélben foglalt kártérítésről, de az is bizonyos, hogy I. László felesége : Adulheyt, Merenye-t a veszprémi káptalannak adományozta, s a Merenye-i Kulynus mester a káptalan nevében s annak népei élén a Korus-falubeli népekkel éppen a zalai konvent előtt állapodott meg a két falu határa tekintetében (1290.), végül pedig a Byk-földi népek, akiknek Merenye-n szőlőik voltak, szintén a monostor előtt kötelezték magukat a tizedfizetésre és egyéb szolgáltatásokra, ami mind azt bizonyítja, hogy a káptalan az adomány idejétől kezdve Merenye-t, régi határai szerint, háborítatlanul birtokolja, — azonban, az apát az I. István-féle adományleveleket — az eredetiek elégtek — csak átírásban (1339.) mutatta be, mivel pedig országos szokás szerint a hiteleshelyi átírásoknak birtokjogi vonatkozásban az eredetiek nélkül nincsen bizonyító erejük, (littere vero quelibet transscriptionales quorumcunque capitulorum et conventuum ad conservationem iurium possessionariorum suis primordialibus minime vigorositatis et Ín iudicio approbata regni consuetudine non acceptande apparuerant), Miklós apát tehát elfogadható oklevéllel nem bizonyíthatta, hogy monostora Meirenie-t régóta zavartalanul birtokolta s azt, hogy valaki birtokából kizárta volna őket, csupán csak állította, hogy egyházának az a Merenye nevű birtoka, amelyet a káptalan ugyanolyan nevű birtokából visszafoglalt, a IV. Béla által megerősített Imre-féle oklevélben foglalt határokon kívül esik, — ezért Demeter bíbornqkkal, esztergomi érseki kormányzóval és jeruzsálemi pátriárkával (Demetiio sanctorum quatuor coronatorum presbitero cardinali, gubernátoré archiepiscopatus ecclesie Strigoniensis...), valamint ennek vicariusával: János Kukelew-i főesperessel, továbbá Garai Miklós nádorral, Bubek György királynéi tárnokmesterrel, Lazkou-i Pál királyi ajtónállómesterrel és más, az ország különböző részeiből való nemesekkel az apát által visszafoglalt Merenie birtokot a IV. Béla-féle oklevélben foglalt határai szerint a veszprémi káptalannak ítéli, s a monostort annak becsértékében elmarasztalja ; azt a Garabonch mellett lévő Merenye nevű földet azonban, amely az említett határokon kívül esik, az apátságnak ítéli, szept 3-ra rendelvén elhatároltatásukat és iktatásukat, végrehajtásáról pedig a fehérvári káptalan jelentését 1381. okt. 6-ra kéri. A per, királyi perhalasztás folytán, 1382. máj. 1-én kerül ismét tárgyalásra, amikor a felek ügyvédjei átadták a fehérvári káptalan 1381. szept. 17-én kelt arról szóló jelentését, hogy az apátnak ama, a parancslevelében nem foglalt kívánsága miatt, hogy a határok kijelölésénél az ö útmutatását is figyelembe vegyék, az elrendelt becslés és iktatás nem volt végrehajtható, amihez az apát ügyvédje élőszóval is hozzáfűzte, hogy a zalai monostor Merene nevű birtokának a határait, amely a káptalan IV. Béla király által megerősített Imre-féle oklevelében foglalt határokon kívül esik,jobban és helyesebben tudja bemutatni, mint ahogyan azt a káptalan ügyvédje tette, mire az országbíró 1382. okt.