Kumorovitz L. Bernát: Veszprémi regeszták (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 2. Budapest, 1953)

et capituli sünt divisa — Vp. lt. Decimae Budenses7.), lényegében a XIII. század végén már befejeződött. Regesztáink a reájuk vonatkozó XIV. századi okleveles anyagot ölelik fel. Egy 1352-ből való veszprémi levéltári lajstrom szerint egy helyen, a káptalan (hiteleshelyi) levéltárában (in conservatorio ecclesie), de a két birtokos gondozásában : a püspök és a káptalan levéltári »osztályában« őrizték őket (Borsa I. : A veszprémi püspökség levéltárának első jegyzéke 1352-ből. Levélt. Közi. 1942—1945. 384—388.), a szomszédos birtokosokkal kötött adásvételekről vagy csereszerződésekről készült okiratok másodpéldányai pedig, a középkori okleveles gyakorlatnak megfelelően, a káptalan vagy más oklevélkibocsátó szerv levéltárának a hiteleshelyi csoportjában kaptak helyet, és az érdekelt fél is vitt belőlük egy-egy példányt. Az oklevelek a középkorban nem hevertek parlagon. Birtokperekben, bizonyító mellékletként, folyton a bíróságok elé vitték őket, minek következtében koptak, rongálódtak, vagy pedig el is vesztek. A XIV. századra a káptalan és a püspökség korábbi okleveles anyagának csak töredéke mentődött át. Megtizedelte a tatárdúlás, Csák Péter veszprémi pusztítása, a XIV. század végén pedig a veszprémvári tűzvész alkalmával égett el belőlük sok, s még több veszett el a török időkben. A püspökök 80 évig Sümegen őrizték levéltárukat, az állítólag Győrbe menekített rész pedig — L,ukcsics szerint nem került elő többé (L/Ukcsics P. : A veszprémi püspöki levéltár. L,evélt. Közi. IX. 14.), bár nem lehetetlen, hogy ennek a maradványai azok az oklevelek, amelyek a jezsuita-rend feloszlatása után, a győri kollégiumból jutottak a kamarai levéltárba, mint például István veszprémi püspök 1319. febr. 7-i (Anjou-kori okmt. I. 503. Dl. 1949. ; régi jelzete : O. lt. Kincst. o. Jes. Coll. Jaur. 20. 56.), vagy a fehérvári káptalan 1354. nov. 10-i (Anjou-kori okmt. VI. 244. Dl. 15.680. ; régi jelzete : Coll. S. J. Jaur. Fasc. 3. No. 8.) oklevele. Mind a három levéltárnak újabbkori rendezését valószínűleg már a XVII. század végén kezdték meg. A káptalani (magán) levéltár jelenleg 1830-ig rendezett állapotban lévő okleveleket, iratokat és gazdasági számadásokat tartalmaz. (I/ukcsics P. : Veszprém vármegye levéltárügye. Levélt. Közi. IX. 128.) Mutatója (elenchusa 3 kötetben) 1781-ben készült. ABC-rendben, birtokok szerint és azokon belül időrendben adja az oklevelek rövid regesztáit, külön csoportokba véve a Somogy- és Zala-megyei s a budai tizedekre, valamint a központra : Veszprémre és a káptalan bírósági kiváltságára vonatkozó okleveles anyagot. — A káptalan hiteleshelyi levéltárának az anyaga (betűés időrendben) Veszprém megye és a szomszédos megyék nemességének a birtokaira vonatkozó oklevelekből, továbbá határ járó, adomány- és címereslevelekből, birtokbaiktatási és más tartalmú parancslevelekből, végrendeletekből, pápai bullákból, a püspöki tizedekre vonatkozó s egy külön csoportban őrzött, az úgynevezett vegyes (miscellanea) tartalmú oklevelekből áll.Elenchusa 1816-ban készült, és szintén rövid regeszta-formában tartja nyilván az egyes okleveleket. — A püspöki levéltárnak minket érdeklő részét, a »birtokjogi Íratok«-at, 1779-ben katalogizálták első ízben, majd 1905-ben, új válogatás után, »I,itteralia instrumenta iura episcopatus Vesprimiensis tangentia« címmel a káptalan magánlevéltárában helyezték el. Elenchusa is akkor készült, s a káptalanihoz hasonlóan ABC szerint sorolja föl a püspökség birtokait, időrendben adva a rájuk, továbbá a püspöki tizedekre és a püspök bírói kiváltságára vonatkozó, valamint a vegyes tartalmú okleveleknek a regesztáit.