Kumorovitz L. Bernát: Veszprémi regeszták (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 2. Budapest, 1953)

4-i parancsára 1368. febr. 14-én kelt arról szóló jelentését tartalmazó ítéletlevelét, hogy a veszprémi káptalant, mert a királyné által egy nekik és testvéreiknek (fratribus uterinis): Miklósnak, Péternek, Balázsnak és Tamásnak adományozott Jutas-i föld és Bogarmolna-nak nevezett malom birtokába való iktatása ellen Péter dékán és János veszprémi kanonokok 1368. febr. 12-én a káptalan nevében tiltakoztak, 1368. febr. 26-ra a király jelenléti bírósága elé idézték. — Mivel Péter dékán kijelentette, hogy az elhatárolt föld káptalanja Vesprem-i birtokrészéhez tartozik, s ennek bizonyítására később okleveleket kíván bemutatni, az országbíró a pert 1368. aug. l-re halasztotta. Ekkor a felperesek (Erzsébet királyné) 1368. jan. 13-i patens-adománylevelét, a káptalan képviselője: Balázs zalai főesperes és János dékán pedigEampert országbíró 1322. márc. 10-én kelt ítéletlevelét és I. Eajos király 1359. ápr. 8-i oklevelét mutatták be, mire az országbíró 1368. aug. 1. u. a vitás föld elhatárolását, ha pedig a felek e részben nem értenének egyet, megbecsültetését és köztanúvallatást rendel el, a jelentést pedig a király részére a győri káptalantól 1369. máj. 1-ére kéri. Ekkor Bubek István országbíró a pert elhalasztja, majd meghal. Utóda: Szécsi Miklós 1370. jan. 8-ra újabb halasztást ad, amikor a felek benyújtják a győri káptalannak a perelt föld határjárásáról és a végrehajtott köztanúvallatásról szóló 1369. ápr. 22-i jelentését, a felperesek pedig a fehérvári káptalan 1354. nov. 10-i privilégiumát, azt kívánván bizonyítani, hogy az egyességben szereplő földek eredetileg nem káptalaniak, hanem királynéi földek voltak, mire a káptalan képviselői (János, a veszprémi Mindenszentek-egyházának prépostja és Balázs zalai főesperes) azt felelték, hogy ez az egyezség érvénytelen, mert János püspök annakidején a káptalan tudomása nélkül kötötte, s a királynétól adományul szerzett Bogarfeulde a fehérvári káptalan oklevelében szereplő többi földdel együtt, amelyeket a jutási nemesek, köztük áz alperesek atyja, Péter fia : István a káptalannak akkor átengedtek, emberemlékezetet meghaladó idő óta káptalani és nem királynéi birtok, s azok közül a jutási nemesek közül pedig, akik a köztanúvallatásnál a felperesek mellett vallottak, egyesek az egyességben szereplőknek a fiai, mások testvérei (fratres generationales) és rokonai a felpereseknek, tehát valamennyien érdekeltek a Jutas-i birtokban (quibus possessio Jutás. .. cum actoribus equaliter et communiter attineret), következésképen a jelen perben vallomásuk sem érvényes. Az országbíró elfogadja a káptalan képviselőinek a fehérvári káptalan oklevelére támaszkodó érvelését, s mivel a köztanúvallatásnál is — a jutásiakat kivéve — sok jobb határos birtokos (multi probiores commetanei) nemes a káptalan javára vallott, a felperesek viszont arra, hogy Bogarfeulde s a vele szomszédos másik föld királynéi birtok, nyilvánvaló bizonyítékot nem tudtak felhozni (nullo evidentiori documento probabant) — a 39,5 márkára becsült Bogarfeulde ügyében azért, mert a területén elég sebesen és nagy erővel folyó vizén lévő malmot nem alulhajtottnak jelentették (eo quod molendinum in facie eiusdem habitum in aqua satis valide et agiliter decurrente et fluente existere et non desubtangens et tundens* fore referebatur), az idősebbik királyné meghagyására s a prelátusok, bárók és nemesek tanácsára a káptalan részére esküt ítél meg, amelyet a káptalan egy nagyobb méltóságú tagjának 39 nemes eskütárssal, pedig az 1369. ápr. 22-i jelentés a malmot alolchapo-n&k mondja, azért a fehérvári keresztes konvent 1368. febr. 14-i jelentésére vonatkozhatik ez az országbírói észrevétel.