Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai - Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 10. (Budapest, 2015)

Hivataltörténeti rész - I. A Haus-, Hof- und Staatsarchiv alapítása és fejlődése 1868-ig - I. b. A levéltár elhelyezése és személyi állománya, magyar levéltárosok

évekből is. 1816-ban az Osztrák Császársághoz csatolták a salzburgi egyházi állam nagyobb részét. Ennek köszönhetően számos oklevél, köztük több korai, 9-10. századból származó császári oklevél került Bécsbe, mint Jámbor Lajos császárnak (813-840) a salzburgi érsekség számára adott kiváltságlevele (816. február 5., Aachen),3 amely a levéltár legrégibb dokumentuma.

Sok esetben a kormányszervek részére előírt iratátadások csak nagyon vontatottan zajlottak. Maga az Allamkancellária csupán 1829-ben adta át régi, már használaton kívüli iratait (ún. „alte Registratur”), amelyet 1851-ben egy újabb szállítmány követett. Az udvari hivatalok levéltárai még nehezebben szánták rá magukat irataik kiadására. Többnyire csupán az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után került erre sor. Az uralkodó mellett működő ún. Kabineti Iroda működése során képződött iratokat sokáig önálló levéltár, a Kabineti Levéltár (Kabinettsarchiv) őrizte, amelyet 1885-ben oszlattak fel. Az iroda későbbi iratait pedig 1918 után vette át a levéltár. Az iratgyarapodásoknak köszönhetően 1840-ben a levéltár már 63 250 oklevél mellett 7243 fasciculusnyi iratot és 1348 kötetet őrzött.

I.b. A levéltár elhelyezése és személyi állománya, magyar levéltárosok

Az új intézményt 1753-tól a bécsi Burgban helyezték el, az ún. Reichskanzlertrakton. Itt is maradt a mai Minoritenplatz-i épület megépítéséig, 1902-ig. Az idők folyamán a gyarapodó anyag elhelyezése persze egyre nagyobb gondot okozott és számos filiálé kialakítása vált szükségessé.4

Az intézményt formailag nem is az első levéltárosi címet viselő Rosenthal, hanem a politikai bukását követően a „Directorum in publicis et cameralibus”-ban alkancellári címet kapó Johann Christoph Bartenstein báró (1690-1767) vezette. Egészen 1848-ig működött az a gyakorlat, hogy a levéltár igazgatója nem szakember, hanem diplomata volt. Még az 1849-ben kinevezett igazgató, Franz von Erb lovag is e típushoz sorolható, jóllehet 1833-ban rövid ideig szolgált a levéltárban. A mindennapi ügyek intézését általában ezekben az évtizedekben az első levéltáros vitte. 1868-ban Alfred Ameth (1819— 1897) kinevezésével ez a szokás véget ért (igazgató 1868-1897). A személyi állomány kezdetben szolidnak volt nevezhető: három levéltáros, öt kancellista és egy fűtő alkotta a személyzetet. Ez a létszám a következő félévszázad folyamán lassú emelkedésnek indult. 1840-ben a személyzet az igazgatóból, két levéltárosból, két levéltári tisztből (officialis), két fizetetlen gyakornokból és egy irodaszolgából állt.5 Az officialisi réteg gyorsan növekedésnek indult, 1849-ben már a hatodik levéltári tiszt (segédlevéltáros) beállítására került sor.6

3 Das Haus-, Hof- und Staatsarchiv, 84. (Thomas Just szócikke).

4 Filialék elhelyezkedését lásd Hochedlinger, „Geistige Schatzkammer Österreichs”, 26.

5 Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof- und Staatsarchiv [ÖStAHHStA] Kurrentakten 1840: 17.

6 ÖStAHHStA Kurrentakten 1849: 69.

13