Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

galmazványainak a számadásmester vagy helyettese által való átnézését rendszeresítette. A kamarai titkároknak a kész fogalmazványt a mellékelt iratokkal együtt „videat officina rationaria" felirattal a számadásmesterhez kellett átküldeniök. A fogalmazványok átnézésével a számadásmester nemcsak a gazdaságilag, pénzügyileg helytelen vagy szabálytalan intézkedéseket gátolhatta meg, hanem egyúttal tudomást szerzett a számvevőhivatalt érintő minden ügyről, s gondoskodott annak feljegyzéséről is. A Magyar Kamara területi illetékességének, hatáskörének a megnövekedése az 1740 utáni központi hivatalok ügyvitelében, így a számvevőhivatal munkájában is változást hozott. A számvevőhivatal munkája 1740 után nagymértékben megnőtt a sóügy átvételével, a Harmincadigazgatóság megszűnésével, illetve a harmincadügy közvetlen kamarai irányításával, nemkülönben a kincstári uradalmak gyarapodásával. Ezek a tényezők e hivatalnál a departamentális ügyintézés meglehetősen tiszta formájának a kialakulásához, a számvevőhivatal osztályokra való bontásához vezettek. Ez a fontos változás 1749-ben, a Harmincadigazgatóság megszüntetésekor következett be, amikor is a volt Harmincadigazgatóság számvevőségét a Magyar Kamara számvevőhivatala magába olvasztotta. A számvevőségi munka megkönnyítése céljából ekkor a számvevőhivatalon belül 5 osztályt (divisio) létesítettek, mégpedig 1.) a harmincadügyek, 2.) a sóügyek, 3.) a városi ügyek, 4.) az általános gazdasági ügyek, 5.) az iroda és a kiadóhivatal osztályát. Az egyes számvevőségi osztályok élére a volt számvevősegédek, a coadiutorok kerültek, akik most a számtanácsosi (rationum consultor) címet kapták. Minden számtanácsos mellé 2—3 számtisztet, 1—2 járulnokot osztottak be. A számvevőség ezentúl osztályok szerint végezte munkáját, az osztályok száma és munkája időnként változott. A számvevőhivatal ügyvitelének reformja időszerű volt, mert a számadások ellenőrzésével kapcsolatos munka jelentősen kiszélesedett. A számadások ellenőrzésének 1749. július 7-i szabályozása szerint ezentúl a kassai, szegedi és az eszéki kamarai főpénztárak számadásait, amelyeket addig a Bécsi Kamara számvevősége vizsgált át, szintén a pozsonyi számvevőségnek kellett átnéznie. Az így ellenőrzött számadásokat a Magyar Kamara az udvarhoz küldte fel felülvizsgálat céljából, s a felmentést a főpénztárak is innen kapták meg. A számvevőhivatal tehermentesítése s a kamarai ügyintézés meggyorsítása érdekében 1756-ban egyszerűsítették a fogalmazványok ellenőrzésével kapcsolatos számvevőségi munkát. A számvevőségnek ezentúl csak a pénzkiutalásokat, birtokösszeírásokat, birtokbecsléseket, a számadásügyet érintő kamarai fogalmazványokat kellett az 1720. évi számvevőségi utasítás előírása szerint átnéznie. A gazdasági ügyek fogalmazványait, ha a számadásügyre is vonatkoztak, kiadás előtt, ha a számadásügyet nem érintették, akkor csak kiadás után kellett a számadásmesternek láttamoznia. A számvevőhivatal feladatai közé nemcsak a számadások ellenőrzése tartozott, hanem a számvitel, a számadások kiállításának szabályozása is. A kamarai pénztári és gazdasági számadások vezetése, a számviteli rendszer terén 1773 után nagyjelentőségű reform megvalósítására került sor. A reform lényeges újítása a naplószerű számadásvezetésnek (Journalisierung) a rendszeresítése volt. E szerint minden kamarai pénztári tisztviselőnek egy pénztári naplót (Journal) és egy pénztári főkönyvet (Contobuch illetve Rubriquenbuch) kellett vezetnie. A Magyar Kamara számvevőhivatalának sok gondot és nehézséget okozott az új