Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

got tenni — azonnal eleget tettek a kívánságnak, és a diósgyőri uradalom jövedelmei 1755. ápr. 22. után már a kincstárat illették.

9 A diósgyőri uradalommal a kincstár a többi uradalomhoz mérten is jelentős értékhez jutott. A diósgyőri évi tiszta jövedelem hozzávetőlegesen 40 000 Ft-ot jelentett. Ehhez képest a visegrádi uradalom pl. 1758-ban 8 948, a tokaji 17 967, a sóvári 2 560 Ft-ot adott. A diósgyőri uradalom hozamát a lényegesen nagyobb bácsi uradalmak szárnyalták túl a maguk 80 000 Ft-nyi összegével.

10 Külön tárgyalásokon egyezett meg Grassalkovich az uradalomhoz tartozó Miskolc és Keresztes mezővárosokkal a visszaváltásról. A két város korábbi zálogos uraitól tekintélyes összegért váltotta meg magát, és az 1715-i országgyűlés a Haller-ügy tárgyalásakor biztosította őket, hogy csak a szóbanforgó summák visszafizetése esetén lehet a két várost visszacsatolni az uradalomhoz.

11 A királynő 1755-ben a két város visszavételéhez is ragaszkodott. A megbeszélésekkel ismét Grassalkovichot bízta meg, akit a siker érdekében a pénz visszafizetésének ígéretén kívül engedmények tételére is felhatalmazott.

12 A tárgyalások őszig húzódtak el. A mezőkeresztesi júliusi megegyezés szerint a mezővárosban lakó nemesség tovább birtokolhatta zálog címén telkeit; a keresztesi területnek mintegy felét. A nem-nemes községnek sikerült némi könnyítést kiharcolnia a földesúri terhek viselésében.

13 A miskolciak augusztusban létrejött megegyezése értelmében a nemesség bizonyos inscriptio-s summa letételével további 15 évig szabadon megmaradt birtokában.

14 Ugyancsak az uralkodó meghagyása folytán, a Kamara elnöke további szabad vallásgyakorlatot biztosított a reformátusoknak, akik nagy számban éltek a városban.

15 A nem-nemes adózók itt is számos könnyebbítést kaptak kötelezettségeik teljesítésében.

16 A miskolciak a visszacsatolásnak 1756. jan. l-re való halasztását is elérték, ezért ide a kincstárat mint földesurat csak később, 1756. jan. 19-én iktatták be.

17 így tehát 1755-től immár a diósgyőri uradalom is királyi birtok, és ezt a fennmaradt iratok is bizonyítják. A koronauradalom iratanyagának kezdő évszámát ezért 1755-ben jelölhetjük meg, noha — és ezt fel is tüntetjük — akadnak korábbi, jórészt peres anyaghoz tartozó, többnyire másolatban fennmaradt iratok is. Ez azonban elenyésző az iratok többi, 1755 utáni részéhez képest, és elsősorban a Tokaji Uradalmi Ügyészség anyagából valók. Kezdetben külön-külön említettük a diósgyőri és a tokaji uradalmakat, a fond címe viszont: ,,Diósgyőr-Tokaji Koronauradalom" egy egységet mutat. A valóságban az történt, hogy a század közepén megindult gazdaságpolitikai elképzelések megvalósulása során a tokaji uradalom életében is változások következtek be, ha nem is olyan élesen elhatárolható formában, mint a diósgyőri esetében, és ezek a változások végül is a szomszédos diósgyőri uradalomba való beolvadást eredményezték. Valószínűnek látszik, hogy a kincstár kezdettől fogva vezető szerepet szánt a többet jövedelmező diósgyőri uradalmaknak a szomszédos tokaji felett. Már az első praefectust, Rottenstein Ignácot, aki azelőtt egri sópénztáros volt, megbízták a tokaji praefectus közvetlen irányításával.

18 Többször előfordult a főtisztek, praefectusok cseréje, sőt, egy rövid időszakra (1773—1787 között), közös igazgatója volt a két gazdasági egységnek: Szőllősy Ferenc, diósgyőri praefectus. A XVIII. sz. végén hosszabb időre a fiskális látta el Tokajban a főtiszti teendőket, majd a XIX. sz. tízes éveitől közös igazgatóság: a diósgyőri fogta egybe a két uradalom munkáját. Ennek a történeti, szervezeti körülménynek az iratanyag rendszerében való ábrázolását az a sajnálatos tény könnyíti