Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

igazgatósággá való előléptetéssel egy időben, 1723-ban az ellenőr Obereinnehmer-ré és Visitations-Commissarius-sá lépett elő. Feladata volt a kamarai és a hadiadófőszámadások készítése, a hivatalok ellenőrzése. A sóügy nem tartozott a főigazgató hatáskörébe |— azt a sótisztviselők külön látták el —, de így is számtalan provisori és vámhivatalra kellett felügyelnie. Általában a provisorok egyszemélyben vámosok, harmincadosok is voltak. Az igazságszolgáltatás vonalán a General Commando-val kellett a főigazgatóságnak elhatárolnia hatáskörét. A főigazgatóság ítélkezett polgári, tartományi, közigazgatási és büntetőügyekben (in civile, provinciáié, politico, criminale). A nagyobb jelentőségű helyek — általában harmincadhelyek — filiával rendelkeztek.

14 A vámhelyek általában a folyók mellett, a kereskedelmi vonalak útjában helyezkedtek el.

15 A kamarai állomások behálózták az egész szlavón és szerémségi vidéket, és működésük három központ köré csoportosult: Eszék, Pozsega és Pétervárad köré. Eszék mint az egész területnek és szűkebben a középső résznek, Pozsega a legnyugatabbra fekvő rész, Pétervárad pedig a Szerémség „székhelye" volt.

16 A kisebb jelentőségű helyek hivatalnokai egyedül látták el — legalábbis a XVIII. sz. elején — munkájukat. Nagyobb helyeken sem volt a provisor-harmincadosnak más segítsége az ellenőrön kívül.

17 A jelek szerint az 1723-as átszervezés után sem javult a helyzet sem a terület igazgatásában, sem a lakosság jólétében, sem a közbiztonságban, mert Bécs 1732-ben jónak látta újabb udvari biztos kiküldését. Eberl udvari kamarai tanácsos 1732-ben elsősorban az igazgató szerv és alárendelt hatóságai ügyvitelével foglalkozott instructio-ja tanúsága szerint.

18 Szlavónia és a Szerémség kamarai szervei a XVIII. század közepéig ugyanazt az „univerzális" jelleget öltötték magukra, mint Magyarországon a Helytartótanács létrehozásáig a Pozsonyi Kamara: pénzügyi és közigazgatási szervek voltak egyszerre. A jogszolgáltatási és közigazgatási feladatok a Délvidéken a megyei hatóságok hiányában hárultak rájuk. Az 1732-es utasítás a kollegiális formát tette kötelezővé az ügyintézésben. Ennek cselekvő részesei a főigazgató, számvevő és a vezetésben ekkor felbukkant kincstári ügyész voltak. Az ülések tárgyalási pontjai között szerepeltek kincstári, tartományi (provinciális) és közbiztonsági ügyek, az utasítás azonban elsősorban a jogszolgáltatás módjával foglalkozott részletesen. E déli határterületeken olyan nagy szerephez jutott katonaság nem maradhatott ki a tartományt érintő ügyek legfőbb intézéséből, ezért olyan tanácskozások is voltak, ahol a katonai főparancsnokság képviselői szintén résztvettek. A jogszolgáltatási eseteket ugyancsak pontosan el kellett határolniok a kamarai és a katonai szerveknek. — Külön ülések voltak tartandók a panaszosok, fellebbezők ügyeinek jogi orvoslására (Justiz—Sessionen). A főigazgatóság szlavóniai rendi bíróságok hiányában szabályos peres eljárásokat is folytatott (bürgerliche Strittigkeiten, a Ziviljurisdictio causái, ügyvédek részvételével), inquisitio-kat hajtatott végre, ítéleteket hozott és bírói illetékeket szedett. A peres felek legtöbbször az uradalmak és az uradalmi jobbágyok voltak. — A főigazgatóság másodfokú bírói fórum volt azok számára, akik az úriszéki, városi bírósági ítéletek és császári tisztviselők rendelkezései ellen akartak fellebbezni. Az Oberdirection ítéletei ellen az Udvari Kamaránál lehetett orvoslást szerezni. — A bírósági ülésekről és a panaszos ügyek kivizsgálásáról külön jegyző-