Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

sen végrehajtotta a 4%-nál magasabb kamatlábú tőkék visszafizetését, illetve az ilyen tőkék kamatlábának 4%-ra való leszállítását (oly módon, hogy a betevő pénzét alacsonyabb kamat mellett is a kincstárnál hagyta). A kincstárt 1775 végén már 4%-nál magasabb kamatlábú adósság nem terhelte. A begyűlt tőke révén pedig a hitelfőpénztár az államadóssági pénztárnak — amint ez egyik fő rendeltetése is volt — pénzt tudott kölcsön adni. Az 1770-es évek iratai főleg ezekre a hitelműveletekre nyújtanak részletes felvilágosítást. A hitelbizottság gyakran élt a kamatláb csökkentésének, illetve felemelésének hitelműveleti módszerével. A betétek szaporodásával a kamatláb 3 1/2, 3%-ra szállt le, amikor azonban az államnak (főleg háborús időben) sürgősen pénzre volt szüksége, akkor a kincstár 5%-os kamatot is adott. A bajor örökösödési háború idején (1778— 79), az 1786—89. évi török háború alatt, a francia háborúk korszakában a kamatláb rendszerint emelkedett. Az állami tisztviselők óvadékai, az alapítványi tőkék után azonban a kincstár csak alacsony kamatot fizetett. A kamatcsökkentést, illetve emelést a Magyar Kamara tette közhírré az országban. A fenti ügyekre a hitelbizottság levéltára bőséges iratanyagot tartalmaz. A hitelfőpénztárnál elhelyezett tőke nagyrészt alapítványi tőke volt. II. József alatt pl. a hitelfőpénztárban a következő tőkéket találhatjuk: a tanulmányi és egyetemi alap, a honvéd hadiadó alap, az illír nemzeti alap, a horvát országos és kereskedelmi pénztár, a katolikus vallásalap, városi és határőrvidéki árvapénztárak, továbbá a katonai ezredek, különféle egyházi, kórházi, kolostori alapítványok tőkéi, a bánsági birtokok eladásából befolyt pénz, az üresedésben lévő egyházi javadalmak pénzjövedelme, a szabad királyi városok kölcsönei. A magánfelek közül elsősorban a főnemesek és a főpapok nyújtottak kölcsönt a kincstárnak. A kincstári (hitelfőpénztári) kötelezvények forgalomban voltak, s fizetési eszközül fogadták el őket. A hitelbizottság nemcsak pénzt szerzett a kincstárnak, s azt, amikor mérlege aktív volt, a bécsi államadóssági pénztárnak adta kölcsön, esetleg közületeknek és magánosoknak is kikölcsönözte, s közreműködött az állam és a kincstár egyéb hitelműveleteiben is. Az 1786—89. évi török háború, majd a francia háborúk idején az állam a hadsereg részére történt terményszállítások ellenében adósságleveleket, kötelezvényeket (Früchtenlieferungsschein, Assecurationsschein) adott át a szállítóknak. Ezeket az adósságleveleket 1790 után hosszú évekig a hitelbizottság változtatta át kamarai adósságkötelezvényekké. A terményszállításért járó összegek a hitelfőpénztárban elhelyezett kincstári adóssággá váltak. A francia háború idején megajánlott rendkívüli hadiadót (subsidium belli) egyesek kincstári kötelezvényekben rótták le, ilyenkor a hitelfőpénztár utalta át a hadipénztár részére a kötelezvénynek megfelelő összeget. A hitelbizottság foglalkozott 1790 után a nemesfémtárgyak beszolgáltatása révén nyújtható kölcsönök ügyeivel (1793-ban adták ki az erre vonatkozó rendeletet). A kincstár részére kölcsön formájában beszolgáltatott tárgyakat a budai fémvizsgálóhivatal, a nagybányai és a körmöcbányai pénzverő becsülte meg. A kölcsön kamata 4 1/2% volt és a beváltási ár 4%-át, a nemesfémek a papírpénzzel szembeni ázsiója miatt, jutalomként fizették ki. A XIX. század első felében jegyzett osztrák államkölcsönökre vonatkozólag (az államadóssági pénztár adta ki a kötvényeket) szintén találhatók a hitelbizottság levéltárában iratok (körözvények). A nagyobb fontosságú hitelművelet ügyein kívül a hitelbizottságot a hitelfőpénztár