Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

vin János özvegye által odakerült magyar okleveleket. A Kamara levéltára 1786 végén kapta meg ezeket; ekkor készültek a regeszták. A levéltári tagolódás szerint idő- és számsorrendbe szedett regeszták mellett későbbi bejegyzések vannak a publikálás helyéről és a DL-számokról. XII—XVI. sz. 1 csomó 19. Iratok (Miscellanea) 1 doboz, 1 csomó Az a terv, hogy a Magyar Kamarához levéltárnokokat neveznek ki, a szatmári békét követő új Habsburg-berendezkedés s az ezzel kapcsolatos közigazgatási újjászervezések során merült föl először. Az első levéltárnok — Rajcsányi Ádám — 1738-ban kapott utasítást: derítse föl és dolgozza föl a Kamara őrizetében lévő lappangó királyi jogra mutató okleveleket. Rajcsányi 12 éves munkájának eredményeképpen számos segédkönyv készült a kamarai irattár egyes iratcsoportjaihoz, de nem történt olyan iratkiválogatás, amely a később szervezendő levéltárnak alapjául szolgálhatott volna. Ez a művelet csupán 1754-ben, Ribics Rudolf levéltárigazgatói megbízásával vehette kezdetét. Az ő feladata volt, hogy a mellé beosztott tisztviselők segítségével az 1749-ben felállított bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv mintájára a Magyar Kamara levéltárát megszervezze. Az 1755-ös királyi utasítás — melyet a Bécsi Kamara szövegezett meg — előírta neki: válogassa ki a Kamara, valamint a Kamara főhatósága alá tartozó szervek irattáraiból a birtokjogi és közjogi iratokat, majd csoportosítsa őket tárgyak s azokon belül időrend szerint, készítsen hozzájuk lajstromokat és mutatókat. A gyakorlatban a megindult munkálatok csak kevéssé követték a királyi utasítás rendelkezéseit, de az eredmény mégis jelentős volt: átvettek a levéltár számára több szerves irattári sorozatot és már kialakított gyűjteményt (királyi leiratok és leveleskönyvek, jogyügyigazgatók és alárendelt szervek jelentései, királyi könyvek másolatai, a volt Budai Kamarai Igazgatóság irattára, régi adóösszeírások, a Kamarában őrzött családi levéltárak a számvevőségen őrzött összeírások, becslések és bizottsági jelentések, a Szepesi Kamarai Igazgatóságnak a fentiekhez hasonló típusú iratai, valamint bizottsági rendeletei, urbáriumai, gyűjteményei stb.) és sok helyről kiválogatták a kincstár érdekei szempontjából fontos okleveleket. Ezzel a szervezeti és személyi keret mellé néhány év alatt megteremtették a kamarai levéltár iratanyagának alapját is. A kamarai levéltár, ill. annak irodája (officium archivi) Ribics kinevezése óta mindenkor az igazgató vezetése alatt állott (aki egy személyben kamarai tanácsosi tisztet is viselt) és közvetlenül a Pozsonyban, majd 1784. november 1-től Budán székelő kamarai tanácsnak volt alárendelve. Szervezetében nem hozott lényeges változást a dicasteriumok 1785-ben történt egyesítése — hiszen a kamarai ügyosztályok és az archívum lényegében ezután is változatlanul vitték ügymenetüket —, sem a korábbi helyzetnek 1791-ben végrehajtott visszaállítása. 1848 áprilisában a Magyar Kamara feloszlatásával a magyar Pénzügyminisztérium lett a levéltár főhatósága, ami az igazgató lecserélésével és kisebb személyi változásokkal járt együtt. A hivatalos latin nyelvet már néhány héttel korábban a magyarral cserélték föl. 1849 januárjában (miután a magyar kormány Debrecenbe költözött), „Magyarország kamarai ideiglenes kormányzója" átmenetileg újra a régi személyzetet helyezte vissza, júniusban pedig a 49-es új magyar kormány „kamarai levéltári királyi biztost" állított a hivatal élére,