Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

nyi alapítványi pénztár, az üresedésben lévő egyházi tisztségek birtokainak számadásait is. A Helytartótanács irattári hivatala, amely a hivatalos és irattári költségekre a pénzt a Kamara pénztárából kapta, számadásait ellenőrzés végett szintén a Kamara számvevőségéhez nyújtotta be. A számvevőség csupán az alárendelt pénztárak számadásaira adhatott végleges felmentést, a pozsonyi, szegedi és eszéki főpénztárak számadásait az ellenőrzés után Bécsbe kellett superrevizióra felküldeni, ezeknek a számadásait végső fokon a király hagyta jóvá. Az alárendelt kamarai pénztárak számadásainak másolatait azonban, a mellékletek nélkül, szintén fel kellett küldeni a Bécsi Kamara főszámvevőségének. A pénztári ügyvitel, a számadások vezetése terén 1773 után szintén jelentős reformra került sor. Mária Terézia 1775-ben elhatározta, hogy a pénztári számadások vezetésére az osztrák tartományokban jól bevált, egyszerűbb módszert Magyarországon is meghonosítja. A reform értelmében minden kamarai pénztárnak egy pénztári naplót (Journal) és egy pénztári főkönyvet (Conto- vagy Rubriquenbuch) kellett vezetnie. A napló időrendben tartalmazta a napi bevételeket és kiadásokat, a főkönyv pedig a bevételekete és kiadásokat (ezek nemei szerint) összegezve. Mivel a számadásokat ezentúl negyedévi számadások alakjában kellett vezetni, a pénztári tisztviselők mentesültek a negyedévi számadási extractusok készítése alól. (Ben. res. 1775. nov. No. 29.) A számadások vezetésének ezt az új módját nemcsak a kamarai hivataloknál, hanem a szabad királyi városoknál is meghonosították. A reform végrehajtása elég sok munkát adott a számvevőségi ügyosztálynak. A Kamara számvevősége a számadások ellenőrzése mellett számadási, pénzügyi és gazdasági szaktanácsadói minőségében is igen komoly munkát végzett. Az 1772. évi utasítás szerint a számvevőségnek minden kamarai kiadványt át kellett néznie, s szükség szerint erről véleményét közölnie. Fontosabb gazdasági intézkedéseknél külön kikérték a számvevőség véleményét. Mindezeket az ügyosztály közvetítette a számvevőséghez. A számvevőség szerkesztette meg a Kamara ingó és ingatlan vagyonát kimutató leltárakat, a különféle összeírásokat és kimutatásokat, a tisztviselők jegyzékét, tartotta nyilván a fizetéseket. Az ezekkel kapcsolatos jelentések az ügyosztályon keresztül futottak be a számvevőséghez, s az az ügyosztály rendelkezései alapján állította össze pl. a negyedévi jelentéseket a pénztárak állapotáról, a különféle építkezésekről, a tisztviselők előléptetéséről, a betöltött és megüresedett tisztségekről. E negyedévi jelentéseket azután Bécsbe küldték fel. (E kimutatások nincsenek meg, csupán a kísérő iratok.) A kamarai számvevőség alárendeltségében, a számvevőségi ügyosztály munkájában az 1782. év újabb változásokat hozott. JJ. József a számvevőséget kivette a Kamara hatásköre alól, s a Bécsi Számvevő Kamara (Hofrechenkammer) alá helyezte. A számvevőség munkáját ezentúl a Bécsi Számvevő Kamara irányította, s befolyása a személyzeti ügyekre is kiterjedt. (A személyzeti kérdéseknél csak a javaslattétel joga maradt meg a Magyar Kamara elnökénél. E javaslatot a Bécsi Kamarához kellett felküldeni. Az uralkodó csak a Hofrechenkammer nyilatkozata után döntött, s a döntést a Bécsi Kamara közölte a Magyar Kamarával.) A Magyar Kamara a továbbiakban csak felvilágosítások, vélemények adására vagy bizonyos nyilvántartási munkálatok elvégzésére használhatta fel saját számvevőségét. Mindez rendkívüli mértékben csökkentette az ügyosztály munkáját, sőt 1783-ban az ügyosztály megszűnését okozta.