Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

tanulmányi- és a vallásalap birtokainak és tőkéjének a kezelése többnyire szintén a Kamara hatáskörébe tartozott. Az egyetemi, illetve tanulmányi alap céljára lefoglalt jezsuita vagyonból eredő mindennemű pénzt — egyj 1773. évi rendelkezés szerint — a kamarai pénztáraknak kellett bevételezniök, s irnjen fedezték a költségeket is. Igaz, hogy ezt a pénzt a tulajdonképpeni kincstári jövedelmektől elkülönítették (Ben. res. 1773. szept. No. 5.). A kamarai főpénztáron belül felállított, külön exjezsuita, illetve tanulmányi alapi pénztárt 1776-ban a Helytartótanács vette át, de 1781-ben az egész tanulmányi alap kezelése, a tanulmányi alapi pénztárral együtt ismét a Kamarához került vissza. A tanulmányi alap pénzeinek kezelésére vonatkozólag a pénztári ügyosztály anyagában inkább ettől az évtől kezdődőleg találunk adatokat. Az 1773—76 évi korszakra több anyagot tartalmaz a „Jesuitica seu fundi studiorum" c. állag (E 65.), amelyet természetesen az 1779. utáni évekre vonatkozólag is figyelembe kell vennünk. A Kamara pénztárába folytak be az 1781 után feloszlatott szerzetesrendek, rendházak birtokainak jövedelmei, és a kamarai pénztár vette át uralkodói rendelkezés értelmében a szerzetesrendek tőkéit és értéktárgyait is. Ezeket a tulajdonképpeni kincstári jövedelmektől külön kellett kezelnie. II. József 1782 szeptemberében a feloszlatott szerzetesrendek vagyonát a Helytartótanács kezelésében lévő lelkészpénztári alaphoz csatolta, s az így keletkezett alap lett a vallásalap. A vallásalap (fundus religionis) pénztára a Helytartótanács kezelése alatt állott. A kamarai kezelésben lévő volt szerzetesrendi birtokok jövedelmeit és a szerzetesi tőkéket a Kamara pénztára ennek a pénztárnak utalta át. (A vallásalapi pénztárra 1. a Helytartótanács „Departamentum cassale" c. állagának iratait.) A kamarai pénztári bevételek és kiadások dolgában a pénztári ügyosztály állandó kapcsolatban állott a kebelbéli főpénztárral és a vidéki pénztárakkal. Általában az volt az eljárás, hogy az ország bizonyos területén az ott lévő kamarai hivatal volt illetékes mindennemű bevételre és kiadásra. A pesti sóhivatal — persze kamarai rendeletre — fizette a Pesten, illetve a környéken lakók nyugdíjait. A délvidéki harmincadhivatalok a vesztegzárak felállításához, fenntartásához szükséges összegek kifizetésére kaptak utasítást. A nagyobb összegű bevételeket és kiadásokat természetesen a központi főpénztár eszközölte. A vidéki pénztárak az ilyen kifizetések után megmaradt összegeket a pozsonyi főpénztárba küldték fel. A kamarai pénztár kezelte a tisztviselők óvadékait, a tiszti fizetésekből levont különféle taksákat. Ezeket rendszerint a hitelfőpénztári pénzalapban kamatoztatták. A hitelfőpénztárral kapcsolatban megemlíthető, hogy a vidéki kamarai pénztárak a hitelfőpénztár számára felvett tőkékért kamatot fizettek, sőt tőketörlesztést is teljesítettek. Az ügyosztály foglalkozott a külföldi pénzek átszámításának szabályozásával, a hamis és rossz pénzeknek a forgalomból való kivonásával. A bevételek és kiadások szabályozásán kívül a Kamara pénzügyi osztálya szabályozta a pénztári ügyvitelt. Személyzeti ügyekkel inkább csak a főpénztárral kapcsolatban volt elfoglalva. A pénztári számadások ellenőrzésének irányítása nem a pénztári, hanem a számvevőségi ügyosztályra (Officinalia seu rationistica. E 57.) tartozott. Az ügyosztály munkája tulajdonképpen két referenciára oszlott: 1. a pénztárira (cassae negotia), amelybe beletartoztak az alapítványi pénztári ügyek is, 2. a zsidó tü-