Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

hez, úgyhogy 1771 és 1777 között az archívum személyzete — nem számítva a Bécsben a kancelláriánál a királyi könyvek másolásával foglalkoztatottakat — 17 főre emelkedett. A levéltár élén 1777-ig a hivatásának élő, kiválóan képzett Szendrey Benedek tanácsos állott, aki egyben a levéltári ügyek előadója is volt. 1777 után a kamarai archívum eddigi felfelé ívelő fejlődésében hanyatlás állott be. Személyzetét 1777-ben 12 főre csökkentették azzal az indoklással, hogy a lajstromozás és a rendezés munkája már meglehetősen előre haladt, s a felemelt létszámra már nincsen szükség. Ez az indoklás nem volt helytálló, mert a levéltár munkája a feloszlatott jezsuita rend iratanyagának átvételével és rendezésével nem fogyott, hanem inkább növekedett. A továbbiakban sem sikerült a levéltár személyzetét megnövelni, 1781-ben az továbbra is 12 főből állott (1 levéltárnok, 3 lajstromozó, 5 kancellista és 3 accessista). Csupán 1783-ban sikerült két accessista kinevezésével a létszámot 14 főre emelni. (Canc. et reg. - E 47. — 1783. márc. No. 24.) A levéltári ügyosztály, amelynek előadója 1777-ig azonos volt a levéltár igazgatójával, Szendrey Benedek kamarai tanácsossal, természetesen szoros felügyeletet gyakorolt a levéltár felett, s hathatósan irányította annak munkáját. A levéltár fő feladata ebben az időben a rendezés, lajstromozás és az iratanyag átvétele volt. A rendezésnél egyébként figyelmen kívül hagyták az 1755. évi szervezési utasítás provenienciaellenes intézkedését, mely szerint a Kamara egész levéltárát egyetlen nagy, időrendbe szedett, családok és birtokok szerint tagolt gyűjteménnyé kellett volna rendezni. E helyett — az 1766. november 12-i utasítás és 1772. szeptember 24-i pótutasítás értelmében — a többé-kevésbé rendezetlenül hagyott iratanyagból kiválogatták a jogbiztosító jellegű anyagot — a többit az irattárnak adták át — ezt tartalmilag csoportosították és lajstromokkal látták el. A rendezett és segédletekkel ellátott anyagot ezzel szemben érintetlenül hagyták meg. Szabályozták a fenti utasítások (1766. és 1772. évi) a lajstromkészítés módját is. A rendezés és a lajstromozás munkáját 1777-ben be kellett volna fejezni, a folyamatos anyaggyarapodás, főleg a jezsuita anyag átvétele következtében azonban ezt nem sikerült elérni. A levéltárban folyó rendezési és lajstromozási munkák irányításán kívül természetesen a levéltári ügyosztály hatáskörébe tartoztak a levéltár személyzeti ügyei is. Az 1777-ben csökkentett létszám miatt elég sok problémát okozott a levéltári munka ellátása, amit rendszerint ideiglenes munkaerők segítségével oldottak meg. A különmunkákértjáró díjakat, jutalmakat szintén a levéltári osztály javaslataira fizették ki. A személyzeti kérdés 1783-ban került újból napirendre, akkor a szerzetesrendek feloszlatásával újabb feladatokat kellett a levéltárnak ellátnia. A levéltár személyzeti kérdéseivel egyébként a „Cancellariae et regestraturae etc." nevű ügyosztály is foglalkozott (E 47.). Az iratok rendezésének és lajstromozásának irányításán kívül a levéltári osztály legfőbb teendője az volt, hogy különféle vitás vagy peres birtokjogi vagy a kincstárt érdeklő egyéb jogvitás kérdésekben a szükséges írásos bizonyítékokat, okiratokat a Kamara illetve a királyi jogügyi igazgató részére előteremtse. A szükséges okiratokat vagy a levéltárnak kellett saját anyagából kikutatnia, vagy a vidéki kamarai tisztviselőket (sótiszteket, harmincadosokat, uradalmi tiszttartókat, kincstári ügyészeket) bízták meg azzal, hogy valamely fiskalitás ügyében a szükséges dokumentációt szerezzék be vagy erről jelentést tegyenek. A levéltári osztálynak több esetben nemcsak a szükséges