Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

ugyanis a király nevében ilyenkor is végzett. Az adóügyekben keletkezett királyi rendelkezéseket pl. a Kamara fogalmazta meg, de a Magyar Kancellária adta ki. Ilyen feladatokat akkor is ellátott, amikor az országgyűlés nem adót ajánlott meg, hanem bizonyos létszámú katonaság tartását vállalta, vagy pénz helyett terményt szavazott meg a katonaság ellátására. A Magyar Kamara számvevősége részt vett az adószámadások ellenőrzésében. A szabad királyi városok, amint említettük, adó gyanánt (subsidium helyett) taxát fizettek. Ez az adóféleség annyiban hasonlított a subsidiumhoz, hogy ezt is csak országgyűlések alkalmával lehetett kivetni, s hogy ebbe is beleértették a lucrum camerae-t. A különbség a két adó között az, hogy a városok taxáját nem a rendek, hanem a király nevében a Kamara állapította meg, s hajtotta be.

23 A taxa elég nagy összegű adó volt, többször megközelítette a subsidiumot. A városok nehezen tudták kifizetni, sokszor kérték a hátralékok elengedését. A városok erődítésére fordított összeget le lehetett vonni a taxából. A subsidium, illetve dica behajtása 1670 után megszűnt, s helyette a hadiadó egy másik formáját, az ún. „repartitiót'' vezették be. A repartitiót a Wesselényi-összeesküvés után az országot megszálló császári hadsereg eltartására kellett fizetni, az adót megyénként vetették ki, de a katonai szervek határozták meg, hogy melyik megye mit fizessen. A befolyt adót azután a megyei perceptorok vagy a harmincadosok a Magyar Kamara akkor felállított külön hadipénztárának (officium solutoris bellici) adták át. (A befolyt összeget gyakran a katonaság helyben maga hajtotta be. Ezzel kapcsolatosan sok visszaélés történt.) Az adószámadásokat a Magyar Kamara erre a célra létesített külön számvevősége, a német számvevőség (officina rationaria Germanica) vizsgálta felül. A katonaság ellátására ugyanebben a korszakban fogyasztási adót (accisa) is szedtek. Ezt az eladott bor, sör, pálinka, hús után vetették ki. Az accisát többnyire csak a városi lakosságnak kellett fizetnie.

24 A török elleni védelem, a végvárak fenntartása, a hadiadó mellett egy másik súlyos terhet is rakott a jobbágy vállára, mégpedig az ingyenmunkát (labor gratuitus). Ezt szintén a rendek szavazták meg az országgyűléseken, ott állapították meg porták szerint a kézzel vagy szekérrel végzendő munkát. Azt is szabályozták, hogy bizonyos végvárakhoz melyik megye fog ingyenmunkát szolgáltatni. Az ingyenmunkát sokszor nem természetben rótták le, hanem pénzben váltották meg. Rendszerint a megyei hatóságok gondoskodtak behajtásáról. Mivel a megyei tisztviselők az így befolyt pénzzel nem tudtak rendesen elszámolni, ennél az adófajtánál is éltek, főleg a XVI. sz. II. felében, a kamarai kezelés eszközével. A kamarai kezelésnél a róvók foglalkoztak az ingyenmunka behajtásával, s a befolyt összeget a kamarai pénztárba szolgáltatták be. A kamarai kezelés azonban nem vált rendszeressé. A megyei behajtás ugyan megmaradt, az alispánokat a továbbiakban nem a Kamara, hanem az ilyen célra kiküldött királyi biztosok vagy a rendek által választott országos perceptorok alá helyezték. A biztosok és perceptorok gondoskodtak a főkapitányság rendelkezései szerint az ingyenmunka felhasználásáról. A Magyar Kamara, bár a behajtásnál nagyobb szerepet nem kapott, az ingyenmunka esetében is az uralkodó szakértő hatósága volt, megfogalmazta az idevágó királyi rendeleteket, ezeket azután rendszerint a Magyar Kancellária adta ki, de a Kamara juttatta el a megyékhez.

25 Az országgyűléseken megszavazott adófélékhez kell sorolni az uralkodó koronázása