Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

A hagyatékok felosztásánál e szabályozás ellenére sem szűntek meg a visszaélések. Az ingóságokat az egyházi személy halála után a szolgák és a rokonok széthordták, a leltározást megnehezítették. A rendellenességek meggátlása végett 1675-ben a hagyatékok leltározásához a káptalani személyek mellé kamarai tisztviselőt is kiküldtek. Viszonzásul az uralkodó hozzájárult ahhoz, hogy az üresedésben lévő egyházi javadalom kamarai kezelésénél egy káptalani személy képviselhesse a katolikus egyház érdekeit.

18 A Magyar Kamara egyházi vonatkozású hatásköréhez tartozott az egyházi tized felhasználása is. A Kamara az egyházi tizedet elsősorban mint bérlő vette igénybe. A kincstár előbérlési jogát a földesurakkal szemben, akik birtokaikon az egyházi tizedet rendszerint bérbevették, Mohács után a végvárak őrségének élelmezésére, a hadellátás céljára a magyar törvények biztosították. Tizedet a Kamara nemcsak akkor kezelt, amikor azt bérbevette az egyháztól (egyes püspökségektől). Az üresedésben lévő főpapi székek tizedeit is a Kamara használta, úgyszintén az egyház részéről honvédelmi célokra átengedett püspöki jövedelmekhez tartozó tizedeket is. Ilyen esetekben a Kamara az egyház helyett volt a tized gazdája, s ilyen minőségben ő is bérbe adott tizedeket, sőt követeléseket elégített ki ilyen jövedelmek átadásával. A ,,tizedigazgatás" így elég sok munkát adott a kamarai tisztviselőknek, s e tevékenység következtében értékes iratanyag is keletkezett (utasítások, tizedlajstromok).

19 A megyék igazgatásának ellenőrzésével a Magyar Kamara nem foglalkozott, erre nem terjedt ki hatásköre. Alá tartoztak ezzel szemben a legfejlettebb városi települések, a szabad királyi városok. A szabad királyi városok a feudális magyar közjog szerint a korona jószágainak (peculia sacrae coronae, peculia regia) számítottak, s e helyzetükben földesuruk a király volt. A királyi hatalom a városok e földesúri felügyeletét a Magyar, illetve a Szepesi Kamarán keresztül valósította meg. Más oldalról nézve a szabad királyi városok polgársága alkotta az országban a nemesi rendek mellett a polgári rendet. A városok e közjogi állásuk folytán követeket küldhettek a rendi országgyűlésre, és részt vehettek a törvényhozásban, így a városok nemcsak királyi jószágok voltak, hanem önkormányzattal rendelkező törvényhatóságok is. Az uralkodó ilyen vonatkozásban a Királyi Kancellárián keresztül is hatalmat gyakorolt felettük. A szabad királyi városok kiváltságlevelén alapuló nagyfokú önkormányzattal rendelkeztek. A kiváltságlevelek szabályozták a városi igazgatás, bíráskodás, városi gazdálkodás viszonyait, rögzítették a polgárok jogait és kötelességeit. A városi tanács a kiváltságlevél értelmében az uralkodótól megkapta a földesúri jogokat és jövedelmeket (kisebb királyi haszonvételek). E bevételek fejében azonban jelentős adókkal, szolgáltatásokkal tartoztak a királyi kincstárnak. Földesúri szolgáltatás címén cenzust kellett fizetniök. Nagyobb terhet jelentett az egyes országgyűlések idején kivetett taksa (diaetalis taxa). Mindezt a Kamara hajtotta be a városoktól. A Magyar és a Szepesi Kamara elsősorban arra ügyelt, hogy a városok ki tudják fizetni a szolgáltatásokat, ezért főleg a városi gazdálkodást ellenőrizte. Ezzel kapcsolatban természetesen ki kellett terjesztenie vizsgálatát a gazdálkodást irányító városi magisztrátusra, a tisztújításra, a tanács összetételére, a lakosság vagyoni állapotára, a polgárok adózására s más városi ügyekre is. Ez az ellenőrzés a XVI. században még elég ritka, a XVII. században azonban már gyakori volt, bár rendszeresebbé még nem vált. (Ellenőrzés céljából, többnyire tisztújítások idején, királyi biztost küldtek ki a vá-