Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 156. Urbaria et conscriptiones

lázaiban a következő rovatok fordultak elő: 1. a szinte rendszeresen vezetett rovatok: teleknagyság, a fiúk száma, neve, kora, lovak, ökrök, tehenek, tinók, disznók, juhok, méhkasok száma, foglalkozás, illetve társadalmi helyzet (soltész, szabados, zsellér, pásztor, béres, özvegy stb.) 2. kevésbé következetesen vezetett rovatok: szántóföld (termőképessége, termése), szőlő (hány kapás?), rét (hány kaszás?), bizonyos gazdasági épületek száma (például malom), egyes munkaeszközök száma (eke, halászháló), a fizetett adó (census, termények), a teljesítendő robot, a jobbágy marhás vagy gyalog állapota, az elköltözöttek új lakóhelye. A táblázatokba be nem szorított anyagot továbbra is a rovatos rész alatt foglalták írásba; így különösen a község egészére és a majorságra vonatkozókat, de rendszerint a szolgáltatásokat, a robotot, s gyakran a puszták, a szököttek, a kiváltságosak névsorát is. Néhol azonban mindezek, mint másodrendű fontosságúak, elmaradtak. Az urbárium adatait gyakran összegezték: elsősorban a jobbágyok (esetleg teleknagyság és különleges kondíció szerint megoszló) számát, az állat-számokat és a pusztákat. Szőlő-, puszta-, irtásösszeírások a XVII. században is gyakoriak, a 70-es évek kuruc mozgalmai óta pedig egyre több a konfiskált javak összeírása. (A legtöbb a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc leverése után keletkezett.) A XVII—XVIH. század fordulóján az urbáriumok egységesülésében és részletesebbé válásában újabb szakasz kezdődik. Egyfelől ugyanis a kincstár — főként a budai kamarai adminisztráció útján — a hódoltság alól felszabadult dunántúli és alföldi területek birtokainak összeírását, becslését többé-kevésbé egységes szempontok szerint végezteti el, s ezzel széles körben terjedő „formulák" alakulnak ki, másfelől az új Habsburg-berendezkedés egyre fejlettebb módszerekkel törekszik arra, hogy a szolgáltatások és a robot alapját vagy az eladásra kerülő ingatlanok-ingók értékét egzaktabban, számszerűbben állapítsa meg. így válik általánossá mindenekelőtt az egy-egy család által birtokolt úrbéri szántók pontos (holdszám szerinti), táblázatos feltüntetése, a földnek és termékenységének leírása, így válnak kimerítőbbekké a majorsági és épületleltárak. Ennek megfelelően a XVII. század fönt ismertetett táblázattípusa tovább bővül: megadja a beltelek és a szántó holdnagyságát, az utóbbit esetleg veteményfajtánként részletezve, illetve a holdszám helyett néha a termőképességet tartalmazva, az eddiginél jobban részletezi az állatokat (mén, kanca, tinó, üsző, juh, kecske), a különleges kondíciójú jobbágyokat (taxások, cigányok stb.), a pusztákat (puszta-szántó, puszta-rét, pusztaszőlő), s egyre többször fogja táblázatba a szolgáltatásokat is. E részletező, táblázatos urbáriumtípus mellett azonban mind gyakoribbak s a valóságos urbáriumot mindjobban kiszorítják a rövidebbre fogott összeírások típusai, melyekben elől áll a leltár, utána következik a majorság, szolgáltatások, robot és egyéb jövedelmek leírása, a végén pedig az összesítő rovatok találhatók. Olykor belefoglalták a helységleírás, telek- és szántóföldnagyság adatait és a jövedelmeket. Amint a föld értéke nő, a figyelem egyre apróbb birtokrészecskékre is kiterjed. Most már néhány jobbágyteleknyi porciót vagy akár egyetlen nemesi kúriát is szükségesnek látnak különálló iratban felvenni. A század 70-es éveitől az urbáriumok jelentősége csökkent. Az úrbérrendezés során készült úrbéri tabellák egységes séma szerint foglalták magukba mindazt, amit az urbáriumoknak tartalmazniok kellett. Utánuk jó ideig nem készültek külön összeírások, s amikor készültek, az összeírok általában az úrbéri tabellák felvételének tapasztalatait használták fel, azok módszerét követték.