Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 156. Urbaria et conscriptiones

Az Urbaria et conscripionesba a gyűjtemény összeállítói olyan iratokat is fölvettek, amelyek a fönt felsorolt irattípusok egyikébe sem tartoznak, és csupán közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban állnak az urbáriumokkal, összeírásokkal. Ilyenek a gazdasági utasítások és vegyes rendeletek (amelyek például a beszolgáltatás-hátralék összeírását rendelik el), a kassai kamarai adminisztráció, a számvevőség, kiküldött biztosok által a kamarához írott jelentések az uradalmak állapotáról, a kincstár számára történt birtokfoglalásáról, kincstári birtok eladásáról, határrész elfoglalásáról, összeírásáról stb.; birtokügyekben a kamarához, a kincstári jogügyigazgatóhoz intézett levelek, az összeírások ellen a kamaránál emelt kifogások (difficultates), úrbéri perek (számos, a korábbi állapotot tükröző melléklettel), megyénkénti kimutatások a kincstári birtokokról (az elidegenítések, az új birtoklók, a pénzösszegek és az újonnan a kincstárra szállott javak feltüntetésével), kimutatások fölkelők áltak elpusztított javakról, kincstári adójegyzékek (conscriptio dicalis), megyék portánkénti pénz- és terményadókivetései, táblázatok az uradalmakból kincstári gabonaházakba és pénztárakba befolyt terményről, pénzről, egyházi összeírások (a lélekszám, az egyházi jövedelmek, az egyházi tisztségviselők járandóságainak feltüntetésével), az úrbérrendezés nyomán készült úrbéri tabellák, birtokátadás alkalmával készült iratjegyzékek stb. Az urbáriumok az összeírás idején meglévő régi szokásokon nyugvó, időközben esetleg megváltozott állapotokat rögzítették. A kincstár, a legnagyobb világi és egyházi birtokosok a XVI. században már több-kevesebb rendszerességgel készíttettek urbáriumokat, elsősorban az előrehaladottabb írásbeliséggel rendelkező nyugati országrészen. A középbirtokosok, a szórt birtokok tulajdonosai és a keletebbre lakók, így az erdélyiek, erősen megkésve követték őket. Az írásbafoglalást tulajdonosváltozás, osztozás, új rend bevezetése (ha a régi urbárium elavulttá lett) vagy új uradalmi tiszt beállása tehette szükségessé. Az adatok összeállítása általában a parasztok meghallgatásával történt, a régi szokásoknak ők voltak legjobb ismerői. XVI. századi urbáriumok gyakran inquisitio formájában, a kihallgatott bíró, esküdtek vagy más parasztok megnevezésével adják elő közlendőiket. De a vitás esetekben természetszerűen nagyobb súllyal esett latba a földesúrnak, illetve az őt képviselő gazdasági tiszteknek az álláspontja. Ha volt korábbi urbárium vagy más írásos forrás, akkor az újnak megszerkesztésénél elsősorban arra támaszkodtak. Amennyire az első évszázadoknak aláírás és minden keretszöveg nélkül készült összeírásairól megállapítható, ezeket az uradalmak élén álló udvarbíró, esetleg vele együtt vagy helyette a számtartó, a perceptor készítette, kincstári birtokokon éppúgy, mint magánföldesurakén. A kincstári összeírásokat azután a kamarai számvevőséghez küldték el, ahol belőlük kiindulva nem egyszer összesítő kimutatásokat készítettek (például a jobbágyporták községenkénti számáról). A XVII. század óta, bár az udvarbírók (várnagyok, uradalmi ispánok, kasznárok, pénzverőházaknál a conservatorok) — gyakran fölöttesük, a praefectus utasítására — továbbra is állítottak össze urbáriumokat, a kincstár vagy elsősorban külön megbízottak (kiküldött commissariusok) által végeztette ezt a munkát, vagy a külön megbízottakkal és a helybeli uradalmi tisztekkel együttesen. A commissariusok elsősorban a kincstár funkcionáriusai voltak, leggyakrabban harmincadosok, továbbá a kamara, a kamarai adminisztrációk, a jogügy igazgatóság fiskálisai, a kamarai számvevőség tisztviselői, más-