Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

IRATOK - E 156. Urbaria et conscriptiones

iratai a Mohács előtti gyűjteménybe kerültek, kb. 2 iratfm. terjedelmű anyagot Jugoszláviának adtak át. Urbáriumon olyan följegyzést értettek, amelyben a feudális földesúr birtokát, mindenekelőtt az ott lakó s az úrral, .úrbéres" kapcsolatban álló népeket, valamint a birtokból s a népektől befolyó jövedelmeket, hasznokat vették számba. Az összeírás (conscriptio) ebben a vonatkozásban hasonló értelmű, alkalmanként szűkebb vagy tágabb jelentésű szó: lehet az úrbéres népek egyszerű felsorolása, lehet a népeké s az úrbéres jövedelmeké együtt, és lehet a birtok teljes igényű „összeírása" is. A földesuraknak az évszázadok során változó érdekei szerint időről-időre módosult, mondhatjuk: bővült az urbáriumok tartalma is. Az alábbiakban kérdéscsoportok szerint ismertetjük, ha nem is teljességre törekedve, de a lehetőség szerint valamennyi típusos esetet felsorolva mindazt, amit az urbáriumokba készítőik jónak láttak fölvenni. A földesúr joga, a dolog természeténél fogva, a földön, mégpedig a majorgazdálkodás erőteljesebb megindulásáig évszázadokon át az úrbéres földön és a rajta lakókon nyugodott. Legfontosabb érdek az úrbéres földek, illetve — ami ezzel szinte egyértelmű — a hozzájuk kötött parasztnép számontartása volt, s ezzel kapcsolatban az úrbéresekre vonatkozó leglényegesebb tudnivalóké. Mindenekelőtt: hányan voltak az úrbéresek, név szerint kik? Hány jobbágytelek volt? Hogyan oszlott ez meg a családfők között egyenként, egész és résztelkek szerint? Hányan voltak és kik, akiknek semmi számbajöhető föld nem jutott (zsellérek), hány telek állott üresen (deserta), ki volt és hová költözött utolsó lakójuk? Voltak-e új házak, s ha igen, ki lakta azokat, honnan jött? Több alkalommal azt is meghatározták, hogy mekkora terjedelmű a jobbágytelek, valamint a helyi viszonyok között mi számít egészteleknek. Szükség esetén megemlítették a beltelken található házat, a földosztás rendjét, s felsorolták a kültelekhez tartozó szántókat, kaszálókat vagy méginkább a telekállományon kívüli szőlőt, irtást stb. Fontos volt, hogy az egyes paraszti családfők különleges helyzetét számontartsák, hiszen azok szolgáltatási és robotképessége illetve kötelezettsége nagymértékben ettől a helyzetüktől függött: a bírók, kenézek, soltészok, armalisták vagy nemestelken lakók, kiváltságosok, officiálisok, szabadosok, katonák, hajdúk, újonnan jöttek, bizonyos vagyoni szint alatt élő „szegények" — legalább egy ideig vagy részlegesen fizetés- és szolgálatmentesek voltak, nemkülönben a földesúr magángazdaságában foglalkoztatott béresek, szolgák, pásztorok, molnárok, kertészek, kulcsárok vagy az iparosok. A foglalkozást — különösen a XVII. század óta — a név mellett rendszeresen feltüntették. Az urbárium időnként a paraszti életkörülményekről is közelebbieket árult el: így azt, hogy a falut ért pusztítások után csak üregekben, viskókban lakhattak, vagy azt, hogy több új ház épült. Megemlítették a falut érintő történeti és más külső eseményeket is, mint amilyenek a háborús pusztítások, természeti katasztrófák, új telepítések, hiszen ezek nyomán változott a telekállomány, a népesség és a szolgáltatási képesség. A XVI. század végétől kezdve a robot- és szolgáltatáskötelezettség nagymértékben a jobbágy állatállományának függvényévé vált, talán a háborús pusztítások következtében beállott ember- és állathiány, valamint a viszonylagos földbőség következtében. Előfordult, hogy a földesúr az állatok után külön pénzt szedett, vagy a teleknagyságot a paraszt állatai alapján határozta meg (az ökrök, igák számától függött ugyanis, mennyi földet tud a jobbágy megművelni). Ettől kezdve tehát egyre rendszeresebben találkozunk az urbáriumokban az állatok felsorolásával (vagy legalábbb annyival: gyalog- vagy marhás