Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)
IRATOK - E 148. Neo-regestrata acta
magyar kamarai levéltáros feladataként tűzte ki a köz- és magánjogikig fontos oklevelek rendezését és lajstromozását, valamint a lappangó királyi jogok megismeréséhez szükséges oklevélkivonatok elkészítését. Az 1755-ben kelt királyi utasítás részletesen előírta, hogy az említett iratok kiválogatását a kamarai irattárban, irodában, számvevőségen, a királyi jogügyigazgatóságnál és a kassai kamarai igazgatóságon őrzött akták közül kell végrehajtani. Ezt pedig úgy értelmezték, hogy a csoportosan vagy egyenként a kamarához került iratokon, családi levéltárakon kívül a szerves kamarai iratsorozatokból is legyen válogatás. Az összegyűjtött iratokat tárgyi szempontok szerint akarták rendezni, azután lajstromozni és mutatózni. A tervnek mégsem minden része ment át a gyakorlatba; ami a legfontosabb, sikerült elkerülni a szerves sorozatok megbontását és a tárgyi rendezést. A munka tehát elsősorban a magyar kamara, a volt szepesi kamara és a kincstári jogügyigazgatóság rendezetlen és szétszórt anyagának, elsősorban a bekerült családi levéltáraknak feldolgozásával indult meg 1755 után: a darabok jelzetelése, lajstromozása minden előzetes rendezés nélkül történt, és ez a módszer csak kevéssé változott 1760, az első levéltári igazgató halála után. Határozottabb javulás mutatkozott 1771-től, egy királyi rendelet kibocsátásától, majd 1777-től, az igazgatásban bekövetkezett újabb változás idejétől. Ezután a családi levéltárak, a kamarai tisztviselői, királyi jogügy igazgatói és más irathagyatékok, hivatali iratsorozatok (így a megszűnt szepesi kamaráé 1777 körül, a számvevőségi iratokból válogatott gyűjtemény, a kamarának alárendelt hatóságok mint sókamarák, intendenciák, uradalmak iratai, külföldről érkezett magyar vonatkozású iratcsoportok) vagy ezek egyes részei nagyobb számban kerültek összefüggően lajstromozásra. A gyűjtemény egészére azonban mindvégig jellemző maradt az egybetartozó iratcsoportoknak elszórtan vagy részletekben való fölvétele, sőt egyes, az ügykezelés céljából korábban kiszakított iratoknak utólagos, a többiektől elszigetelt beillesztése is. Az első rendelkezések alapján újra lajstromozott iratok 1760 után egyetlen sorozatnak, a Neo-regestrata actának lettek részei, (mely 1760-ban 105 fasciculusból állt) kivéve az Urbaria et conscriptionesba. illesztett darabokat, összeírásokat és becsüket. (Az elkészült Neo-regestrata acta iratcsomók száma 1769-ig 400,1770-ig 600, 1777-ig 1000 körül járt). Egy 1777-i rendelet az egyszerű másolatok, nyugták és hasonlók lajstromozását későbbi időre halasztotta, a Neo-regestrata actóban csak a Radicalia volt, s csak később vált állandóvá mai, végleges nevük. A gyűjtemény kiegészítése kisebb méretekben még a XIX. század első felében is folyt, egyes darabokat pedig később is beillesztettek, az utolsókat az 1940-es években. A diplomatikai gyűjtemény (ma Mohács előtti gyűjtemény) alapját — felállításakor — a Neo-regestrata actából kiválasztott és kiemelt 1527 előtti iratokból (eredetiekből és másolatokból) vetették meg, ezért ma a Neo-regesta actdban csak 1526 utáni iratokat találunk. A horvátországi vonatkozású darabokat Jugoszláviának szolgáltatták ki. A térképeket és tervrajzokat a térképtárnak illetve a tervtárnak adták át megőrzésre. A Neo-regestrata acta XVI—XVII. századi iratainak legnagyobb része jogbiztosító jellegű hivatalos kiadvány (adomány-, kiváltság-, kegyelem-, védő-, megerősítő-, idéző-, intő-, tiltakozó, tiltó-, parancs-, határjáró- és ítéletlevél, armális, salvus conductus, idézésről, intésről, vizsgálatról, beiktatásról stb. tett jelentés vagy tanúságlevél, adományról, osztozásról, zálogról, cseréről stb. kiállított bevallólevelek, végrendelet, egyezség, szerződés, elismervény, nyugta, kötelezőlevél, kezeslevél, becslés, leltár, ügyvédvallóés meghatalmazólevél, vallatás és más peres irat, céhlevél stb.). A többiek (instrukciók,
