Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

III. A SZEPESI KAMARA (ADMINISZTRÁCIÓ) TÖRTÉNETE 1607-1672

ügyet jelentenie kellett a magyar kamarának), a „királyi cédulák" kiosztása és ellenőrzése. A jövedelmek egy része továbbra sem folyt be készpénzben a központi pénztárba, hanem előre lekötött adósságok stb. fejében már a helyszínen használták fel azt, és a tisztviselő csak a kifizetések nyugtáival számolt el. Gyakran nem csekély jövedelmet jelentett az elkobzott csempészáruk (contrabanda) összege, illetőleg azok pénzzé tétele. A harmincadosok a határon szabálytalanul, álutakon átvinni szándékolt, továbbá tiltott árukat elkobozták és beszolgáltatták az adminisztrációnak. A harmincados-szervezet volt a kamarai igazgatás legkiterjedtebb vidéki hálózata, az országrész minden fontosabb pontján létezett harmincad, úgyhogy az adminisztráció a harmincadigazgatáson túl a legkülönfélébb kamarai és közigazgatási jellegű, helyi érdekű ügyekben használta fel azt, a harmincad-tisztviselők rendszerint beszámoltak a vidéki helyzetről, még a lakosság politikai hangulatáról is, sőt kisebb jelentőségű ügyekben el is jártak. (Egy-egy harmincadállomás személyzete rendszerint a harmincadosból, segédjéből - nagyobb helyeken külön ellenőrből - és bizonyos számú lovasból állt.) d) Bányászat A XVII. században a felső-magyarországi bányászat az előző századhoz képest is lehanyatlott. A felső-magyarországi bányavidék (Szomolnok, Gölnic, Remete, Svedlér, Stosz, Rozsnyóbánya) bányáinak nagy része kihasználatlanul hevert, elvizesedett, a megmaradt bányarészeket - csekély termelési eredménnyel - bányapolgárok és kisebb vállalkozók bérelték és használták. Magát a kincstárnak járó urburát is a század elejétől egy vállalkozó, Roll Antal bérelte, aki a rézkereskedelem nagy részét - s ezzel a bányapolgárokat is - kézben tartotta. Az adminisztráció tőkehiány miatt nem is gondolhatott a bányák kincstári kezelésére. 1638-ban pedig az uralkodó Szepes várával együtt a bányavárosokat eladományozta a Csáky családnak (amely ugyancsak vállalkozónak, Joanelli Endrének, majd Szilveszternek adta a bányákat bérbe). Ezek 1671-ig magánföldesúri birtokban maradtak, ekkor azonban a Csákyak hűtlensége miatt visszaszálltak a koronára, de továbbra is bérben maradtak. Joanelli bérelte e terület urburáját. A másik jeletős bányavidék, a nagy- és felsőbányai bányák e korszakban - az 1613-15 közti átmeneti állapotot leszámítva - az erdélyi fejedelmek birtokában voltak, és csak 1660-ban (feltehetőleg akkor, amikor II. Rákóczi György szászfenesi veresége hírére a császári csapatok elfoglalták Szatmár megyét) szálltak vissza a királyra. Az arany- és ezüstbányák jó része azonban még három évtizedig a város birtokában és kezelésében maradt; egy kisebb részét az adminisztráció 1660 után közvetlen kezelésbe vette, ennek igazgatására egy felügyelőt (inspector) rendelve ki. A bányaüzem azonban szűk keretek közt működött, évi haszna az 1660-as években 800-2000 forint között mozgott. Az országrész egyetlen sóbányája, a sóvári is kikerült az adminisztráció kezelése alól: 1616-ban az uralkodó 25 évi időtartamra Eperjes városának adományozta, amely viszont évi 400 forintért egy polgárának adta bérbe. Az adományt az 1640-es