Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

nálhatóbb mutató, amely az iratokban előforduló személy- és helynevek szerint megadja az irat rövid tartalmát, napi dátumát és számát. Az iratokat a Breiner-bizottság irataival együtt 1755 végén a pozsonyi magyar kamara archívumába szállították - a leszámozás és a mutató készítése már itt történt -, majd ennek átvételekor kerültek a Magyar Országos Levéltárba. Kérőlapon és idézésnél az iratokkal kapcsolatban csak az állag címét és a számot, a mutatónál csak a címet kell feltüntetni. E 268. COMMISSIO SUBDELEGATA CASSOVIENSIS (A kassai subdelegata commissio ülésjegyzőkönyve) 1700-1704 1 kötet Tanácsülési jegyzőkönyv (Prothocollum actorum et conclusorum in sessionibus subdelegatae Excelsae Caes-Regiae Commissionis Cassoviensis...), 1700- 17041 kötet Az országot, így Felső-Magyarországot is, 1670 után elözönlő császári katonaság elszállásolását és ellátását nem a kamarai szervezet, mint korábban a végvári katonaságét, hanem maguk a katonai parancsnokságok, illetve az udvari haditanácstól függő hadbiztosi szervezet intézték. A kamarának ebben a tekintetben lényegében csak bizonyos ellenőrző, közvetítő, egyeztető szerepe volt a katonai szervek és a polgári hatóságok (megyék, városok) közt. Az idegen megszálló katonaság eltartása mérhetetlen súllyal nehezedett az adófizetőkre, és ezt még csak fokozták a napirenden levő önkényességek, túlkapások, „excessusok", amelyekkel szemben a kamara csaknem tehetetlennek bizonyult. (Mint ismeretes, ez a motívum döntő szerepet játszott a Thököly- majd a hegyaljai felkelést, végül a Rákóczi-szabadságharcot kirobbantó okok közt.) Az állandó súrlódások, a rendek szüntelen panaszai végül is arra indították a bécsi kormányzatot, hogy az egyes nagyobb hadjáratok idején korábban már alkalmazott, a katonaság és a lakosság közt felmerült ügyek elintézésére hivatott országos biztosi szervezetet szélesebben, új formák közt és állandó jelleggel szervezze meg. A rendek követelése és a bécsi elgondolások közti kompromisszum eredményeképpen a király 1696 novemberében az országot három kerületre osztva, három országos biztost nevezett ki az ún. (ez idő tájt kialakult terminológiával élve) biztossági feladatok (commissariatica) ellátására. A felső-magyarországi és tiszai megyék élén gróf Bercsényi Miklós lett a „supremus commissarius provinciális". E szervezet azonban nem bizonyult időtállónak. A biztosok túl nagyra méretezett, költséges hivatali szervezettel akartak dologhoz látni, az új intézmény keretei, ellenőrzésének formája stb. tisztázatlanok maradtak, és nem utolsósorban a főúri biztosok nem találták meg az együttműködés alapjait a megszálló katonaság parancsnokaival, ami az egymásnak feszülő rendi (és az adott helyzetben egyben