Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IRATOK

A sorozat, amint általánosságban az elenchusok címei is meghatározzák, „részben az udvari kamarához, részben a magyar kamarához felküldött, felső-magyarországi kincstári jogok és birtokok ügyében kelt információk" fogalmazványait tartalmazza. A szepesi kamarának, majd igazgatóságnak adott hivatali utasítások egytől egyig annak egyik fő feladatául tűzték ki a királyi jog (ius regium) érvényesítését az alája rendelt országrészben (1. pl. 1567:27 - 32, 59 - 66; 1673:15; 1690:53. stb.; 1723:61-72. art.). A kamarának állandóan figyelemmel kellett kísérnie - együttműködve a Kassán tartózkodó, és a kamarával szoros kapcsolatban álló, majd kifejezetten annak tisztviselőjeként működő helyettes jogügyigazgatóval (Causarum regalium vice-director) - az ország törvényei szerint a koronára visszaszálló vagy várhatóan visszaháramló birtokokat; ezekről a XVII-XVH1. században külön könyveket, kimutatásokat is vezettek. Állandóan törekednie kellett arra, hogy a jogtalanul elidegenített kincstári birtokokat visszavegyék, illetőleg a zálog vagy utalványozás (assignatio) avagy egyéb címen idegen kézen levő birtokoknál időről időre vizsgálatot kellett végeni, hogy birtoklója jogosan tartja-e kézben vagy sem. Elvileg minél több elzálogosított birtokot vissza kellett váltani, és ha kamarai kezelése gyümölcsözőnek látszott, részben vagy egészben kamarai birtokká alakítani, ellenkező esetben viszont javaslatot kellett tenni a kincstár szempontjából leghasznosabb értékesítésére. A kamara a helyettes jogügyigazgatóval együtt állandóan figyelte a felső-magyarországi törvényszékeken lezajló birtokpereket, és ha kiderítették, hogy ez vagy az a birtok a királyt illeti, javaslatot tettek lefoglalására. A család kihalása, magszakadás, hűtlenség stb. miatt a királyra visszaszálló javakat a kamara lefoglalta; rendszerint két tanácsos szállt ki a helyszínre, összeírást, leltárt készített a birtokról, majd a kamara adott véleményt a birtok hasznosításáról, amely tehát lehetett: kamarai birtokká átalakítás, eladományozás (az adományok ebben az időben általában „donationes mixtae", tehát pénz lefizetéséhez kötöttek), illetve bérbe, zálogba adás. Ha várat, megerősített helyet idegenítettek el átmenetileg, a kamara ezt időnként ellenőrizte és jelentést tett róla. Ha valaki birtokadományozás iránt kérelmet nyújtott be az udvarba, azt - ha felső-magyarországi vonatkozású volt az ügy - az udvari kamara közvetlenül vagy a magyar kamarán keresztül a szepesi kamarához küldte le véleményezésre. A kamara azonban nemcsak ezeket a törvényes - tehát a rendiség ellenállásába nem ütköző - utakat járta a jus regium érvényesítése kapcsán, hanem bizonyos korszakokban a háramlási jog különböző jogcímeken való megtámadásával, hűtlenségi perekkel valóságos hadjáratot indított az országrész birtokos nemessége ellen; a XVII. századi függetlenségi, majd bujdosó kuruc mozgalmak aztán jó alapot is szolgáltattak e tevékenységnek. Különösen két időszakban csapott magasra a konfiskálások hulláma: a Bocskai-szabadságharcot megelőző évtizedekben, főleg az 1580-90-es években, majd a Wesselényi-Nádasdy- összeesküvés bukása (1670), az első bujdosó támadás (1672) és az azt követő Thököly-féle mozgalom kapcsán szinte egyhuzamban a század végéig; majd ezeket a Rákóczi-szabadságharc előtt a hatalmas Rákóczi- és Bercsényi-birtokok elkobzása, a szabadságharc bukása után