Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

A század közepére tehát mindössze a tokaji és a sóvári uradalom maradt az adminisztráció igazgatása alatt, amelyekhez aztán a peklini uradalom járult. Ám a tokaji uradalomtól a magyar kamara 1764-ben a püspökladányi gazdaságot a nagyváradi uradalomhoz, 1772-ben a tiszatarjáni gazdaságot a diósgyőri uradalomhoz csatolta át, a sóvári uradalmat pedig 1763-ban a sóvári bányafelügyelőség alá rendelte, így ez utóbbi is a magyar kamara jurisdictiója alá került; de a jelek szerint csak átmenetileg, mert az 1770-i utasítás már Tokajjal és Peklinnel együtt az adminisztráció igazgatási és felügyeleti hatósága alatt említi. Az elcsatolt uradalmak jelentésüket, jövedelmeiket és számadásaikat egyenesen Pozsonyba küldték, és onnan kapták a rendeleteket; az évi vizitációkat részben a magyar kamara, részben a megbízott partikuláris adminisztrációk tartották, és tettek róluk jelentést Pozsonyba. Az első két évtizedben, amikor még jelentős számú uradalom tartozott az adminisztráció hatásköre alá, az adminisztráció tanácsának felsőbb rendeletei értelmében a már előző korszakban is működő kincstári javak prefektusa irányította az uradalmak gazdaságát, beleértve a rendszeres vizitációkat, sőt mielőtt azok a kassai számvevőhivatalba kerültek, az uradalmi számadások átnézését is. Ugyancsak a prefektus tett javaslatot az uradalmi tisztviselők személyzeti kérdéseiben, és közvetítette a tanácshoz az alsóbb tisztviselők jelentéseit. E szerepkörrel állt az összes kincstári szőlők élén a szőlő- és borfelügyelő. Az egyes uradalmakat provizorok vezették, alattuk a nagyobbakban külön pénztáros, továbbá számadók, kulcsárok, kasznárok, az egyes kerületek élén ispánok, az erdőgazdaságokban erdőmesterek és kerülők alkották a megfelelő alsóbb személyzetre támaszkodó tisztviselőgárdát. Az uradalmi igazgatás fő kérdései, amelyekre a prefektusnak és a provizoroknak különös gondot kellett e korban fordítaniuk: a majorsági gazdálkodás fellendítése, melioratiók eszközlése, a regalejövedelmek minél gyümölcsözőbb kihasználása (adott esetben a legelőnyösebb módon bérbe adása), a jobbágyszökések megakadályozása, szökött jobbágyok visszahozatala, telepítések, az uradalmi épületek, hidak, gátak, utak építése és karbantartása, a jobbágyok megvédése a katonaság excessusaitól, illetőleg az uradalmi tisztviselők önkényétől, az állattenyésztés fejlesztése, úriszék tartása stb. Továbbra is az adminisztráció irányította a kincstári szőlőgazdaságok borkereskedelmét. Miután a húszas-harmincas években az uradalmak nagy része magánkézre, a negyvenes években pedig a magyar kamara közvetlen igazgatása alá került, a központi prefektura állása szükségtelenné vált és megszűnt. Ezzel szemben az uradalmak élén álló tisztviselő prefektusi címet és jogkört nyert. A szőlőfelügyelői állás a tokaji uradalmon belül a tokaji prefektusnak alárendelten megmaradt. A század második felében megkövetelték, hogy a prefektus elnöklete alatt az uradalmi tisztviselők hetenként egyszer ülést (sessio oeconomica) tartsanak, ahol a felmerült kérdéseket közösen megtárgyalva szabályos jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet hetenként az adminisztrációnak továbbítottak.