Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

— a felek felkérésére alakult s a felek megegyezése által szabályozott alakiságok szerint eljáró — bíróság ítélkezett. Működése éveken át követhető: a perek ezen az elsőfokon csak a XIX. század elején, 1806-ban fejeződtek be. E perek esetle­ges folytatására vonatkozó iratok — ha az ítélet fellebbviteli engedett a hétszemé­lyes táblához — nincsenek az állagban. Kereshetők volnának a Processus appel­lati O 21 állagban. A Compromissionalis bíróságnak az állandó elnöke a kir. tábla egyik bírája volt, bizonyára ennek a révén kerültek az iratok a kúriai levél­tárba. Az állag alapját e perek, a Compromissionalis bíróság iratai képezik, me­lyekhez — az ügy áttekintése végett — e bíróság szerezhette be és csatolta iratai­hoz a „Commissio" és a „Perceptoratus" iratait. Az említett intézmények szerint egymástól elkülönülő iratokhoz egy csomó, a Rudnyánszkyak ügyére vonatkozó vegyes irat kapcsolódik: a család birtokairól készült összeírások, a vagyon kezelésére s a gazdaság állapotára vonatkozó nyi­latkozatok és vallomások, további peres iratok, és levelezés. Tartalmuknál fogva tehát vagy a „Commisio" vagy a „Compromissionalis bíróság" működésével áll­nak kapcsolatban. E vegyes iratok közt a „Commissio" kiküldésénél (1787) ré­gebbi dokumentumok is találhatók. Az állag beosztása a fentieknek megfelelő: az 1—2. csomó a „Commissio", a 3. a „Perceptoratus", a 4. a „Compromissionalis bíróság" iratait, az 5. csomó pedig a vegyes iratokat tartalmazza. Az 1—2. csomók iratait e két csomón végig­futó folyószámok szerint rendezték, a 3. csomó tartalmát időrendben helyezték el, a 4. csomó a benne található perek szerint tagolódik, az 5. csomó tartalma nagy­jában a fenti iratfajták szerint csoportosul. Az állag neve és törzsszáma minden iratra rá van pecsételve. Az állaghoz segédlet nincs. Kutatás esetén az iratok csomónkint nézhetők át. Irat meghatározásához, az állagon belül, a csomó száma és az irat folyószáma vagy azonosítására értelemszerűen alkalmas adatok, mint tárgy, név, dátum je­lölendó'k meg. O 20. PROCESSUS TABULARES NON TERMINATT (Befejezetlen táblai perek) 1752—1847 • 240 csomó, 6 kötet 1—240. Iratok 1752—1785, 240 csomó 1791—1847 241. Series causarum tabularium non terminatarum 1 kötet [elenchus, egyben felperesi névmutató] 242—246. Series causarum tabularium universalis és ettől eltérő címek­kel I—V. kötet [táblai perek ál­talános sorjegyzéke] 1752—1785, 1791—1847 5 kötet

Next

/
Oldalképek
Tartalom