Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

MÁSODIK RÉSZ Abszolutizmus kori bírósági levéltárak

minősítési táblázat, továbbá az említett OLG leiratai vizsgálat elrendelése és egyéb személyzeti vonatkozású ügyekben. Az anyagban elvétve olyan irat is található, amely egy konkrét perrel kapcsolat­ban tartalmaz bizalmas természetű adatokat. Az anyagban való kutatás a megfelelő év palliumában található iratok darabon­kénti átnézésével történik. Kikérésnél, illetőleg idézésnél a fond ez egyetlen ál­lagának törzsszámát és címét, valamint az évet kell megadni. O 217. K. K. KREISGERICHT KRONSTADT, PRAESIDIUM (Brassói cs. kir. kerületi törvényszék elnöksége) 1853—1861 6 csomó • 1—6. Iratok 1853—1861 6 csomó A fond állományát alkotó iratok az F szekcióból (Erdélyi országos kormány­hatósági levéltárak), annak 1962-ben történt rendezése alkalmával kerültek át az O szekció állományába további megőrzésre. A római számokkal jelölt tárgyi kút­főkre tagolódó — kútfőkön belül évrendbe osztott s éven belül irattári jelzetek szerint felállított — iratok közül az I—II. és a VI—IX. kútfők anyagából maradtak meg iratok, a többi kútfő iratai teljesen hiányoznak. A meglevő kútfők tárgyai a következők: I. Normalien und Verordnungen. A nagyszebeni Oberlandesgericht elnöksége által kiadott, ill. az OLG által közölt, az OLG-hez a Justizministerium-tól és más minisztériumoktól, a Siebenbürgische Finanz-Landes-Direction-tól, az Ober­ster Gerichtshof-tól stb. beérkezett rendelkezések, ill. megkeresések a Kreisgericht Kronstadt elnökségének kevés válaszfogalmazványával szervezeti és ügyviteli, ill. számviteli tárgyakban. II. Personalangelegenheiten. A Kreisgericht és az illetékességi területéhez tarto­zott jogszolgáltatási szervek alkalmazottaira vonatkozó személyzeti anyag. Főleg a Kreisgericht és felettes szerve, a nagyszebeni Oberlandesgericht között személy­zeti ügyekben folytatott levelezés és az alkalmazásokkal kapcsolatos egyéb iratok. A III—V. kútfők anyaga hiányzik. VI. Untersuchungsangelegenheiten. A Kreisgericht levelezése főleg az Ober­landesgericht-tel fegyelmi vizsgálati ügyekben. Továbbá levelezés a Finanz-Landes­Direction-nal, a brassói városi tanáccsal az említett ügyekben, kimutatások az egész erdélyi bírósági és börtönügyi szervezet személyzetéről, végül a különböző állások­ban leteendő eskük formulái. (Kimutatások és esküformák a kútfőn belül Ver­mischte Gegenstände címmel.) VII. Concurse über erledigte Stellen der Beamten und Diener, sammt deren Erledigungen. Megüresedett hivatalnoki és szolgai állásokra való pályázatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom