Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
gyorsabb folyamatát késleltető, mindennemű, eddig is leginkább a különféle meghagyó bírói parancsokkal okozott akadályok elhárítására, e kerületi táblák egyedül az elibük terjesztendő olyan keresetek alapján járjanak el, amelyekben az, hogy: ki? mit? és ki előtt? mi jogon? és kitől követel?, kellő megjelöléssel ki van fejezve...". A kerületi táblákhoz szóló keresetlevelet a felperesnek kellett megszerkesztenie és benyújtania, és az abban foglaltak megtárgyalására megfelelő terminus kitűzését, s az ellenfélnek e határidőre való megidézését kellett kérnie. A benyújtott keresetlevelet a kerületi tábla ülésén felolvasták, és — a többi tárgyalás alatt levő ügyre való tekintettel — a perfelvétel (levata) terminusát kitűzték. Ennek megtörténtét a jegyző rávezette a keresetlevél hátlapjára. Az ügyet a jegyző a kereset sorrendje szerint jegyzőkönyvezte (iktatta). Ezek megtörténte után az alperes részére megfelelő stílusban szerkesztett idézőlevelet kellett kiállítani (litterae certificatoriae stylo ordinario parti incattae sonantes expediantur), amelyhez hozzá kellett csatolni a keresetlevél másolatát is. Ezeket a felperes (illetőleg annak jogi képviselője) kezébe kellett adni, aki köteles volt az idézőlevelet vagy a kerületi tábla Írnoka, vagy az alperes lakóhelye szerinti megye szolgabírája és esküdtje által az alperesnek kikézbesíttetni, s a kézbesítés megtörténtéről a kézbesítőktől bizonyságlevelet (testimonialist) szerezni. Ha a felperes az idézőlevelet a kerületi táblai Írnokkal akarta kézbesíttetni, azt az elnöknél kellett kérnie, aki a jurátusok egyikét e célból kiküldte. A kerületi táblák előtt megjelent peres felek feleseléseiket akár írásban „per libellos" benyújthatták, akár az addigi szokás szerint, az 1723:30. tc.-nek megfelelően, „ad calamum" diktálhatták. Ha a kitűzött határidőre mindkét fél megjelent, az elnöknek és az assessoroknak gondosan ügyelniük kellett arra, hogy a felek a haszontalan kifogásokat (frivolae exceptiones) mellőzzék, és ezért — az instructio rendelkezéseinek megfelelően — háromnál több exceptiót sem írásban benyújtani, sem diktálni nem engedhettek meg. Ezek után a felek kötelesek voltak az ügy érdemi részére térni. Úgy látszik, ezt az előírást nem mindig tartották meg, mert 1732-ben újabb királyi rendelettel kellett a szóváltások számát — az 1723:38. és 1729:43. tc.-nek megfelelően — háromban rögzíteni. 4 Ha a perben közbenszóló ítéletre (deliberatio interlocutoria) volt szükség, azt a bíróság meghozta. Ha tanúkihallgatás vagy helyszíni szemle vált szükségessé és a tanúkat nem lehetett bíróság elé állítani, kihallgatásukra a kerületi tábla ülnökei közül kellett valakit kiküldeni. A tárgyalás lefolytatása után a kerületi tábla az ügyben végleges ítéletet (deliberatio definitiva) hozott. Az ítéletet az elnök és az assessorok szótöbbséggel hozták. Szavazategyenlőség esetén az az állásfoglalás vált határozattá, amelyre az elnök, vagy távollétében annak helyettese szavazott. Ha a felek valamelyike a kerületi tábla ítéletével nem volt elégedett, fellebbezési szándékát be kellett jelentenie, amit a perjegyzőkönyv végére, az ítélet után be kellett jegyezni. Fellebbezés esetén (vagy egyébként a felek külön kérésére) perkiadmányt kellett kiállítani. Ennek (valamint egyéb ker. táblai kiadmánynak) a fogalmazványát a kerületi tábla jegyzője készítette el, akinek ebben a munkájában a kiadó is köteles volt közreműködni. A perkiadmány letisztázása után a kiadó a tisztázatot