Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
számának hirtelen megnövekedéséhez vezetett és az ügyvédi vizsgák eló'készítése is további feladatot jelentett. A királyi táblán joggyakorlatra jelentkező ifjak gyakorlati idejük alatt a királyi tábla egyik bírájának a felügyelete alatt állottak, akit ebben a minőségében a királyi tábla dékánjának (a jurátusok atyjának) neveztek. Ahogy az ügyvédi vizsga bevezetése, majd a joggyakorlat szabályozása és kötelezővé tétele óta számuk egyre nőtt és a XIX. században már a többszáz főt is állandóan elérte, szaporodtak a velük kapcsolatos teendők is. A dékánnak segéderőkre volt szüksége, így kialakult a királyi tábla elnökségén belül a királyi személynök — mint tábla-elnök — alá rendelt dékáni hivatal (Officium Decanatus), mely azonban iratképzés szempontjából nem volt külön hivatal, saját irattárat nem hozott létre. A királyi táblai dekanátus teendői az ifjúságnak a joggyakorlatra való jelentkezésénél kezdődtek. A felvételüket kérők itt nyújtották be iskolai és előző joggyakorlatukat tanúsító bizonyítványaikat s igazolták, hogy Őket a királyi kúria valamelyik tagja vagy egy táblai ügyvéd a gyakorlat idejére maga mellé fogadja s hogy a joggyakorlatuk ideje alatt szállásuk és ellátásuk biztosítva van. Az iskolai bizonyítványok a felekezeti főiskolákon, királyi akadémiákon, az egyetem jogi tanfolyamán folytatott tanulmányaikról is számot adtak (a főiskolai tanulmány 1786-óta a teljes jogi képzettség, az ügyvédi diploma megszerzésének már kötelező előfeltétele is volt). Az előző, alsóbb fokú joggyakorlatot — a patvariát — is igazolniok kellett. A patvaria helye nem volt megszabva, azt bármely ügyvéd mellett, állami, megyei, városi hivatalban vagy jogi funkciót ellátó személy oldalán (ad latus) eltölthették. Az ügyvédképzés szabályozása előtt, sokan meg is maradtak ezen a fokon s rövidebb-hosszabb patvaristaság után maguk is hivatalt vállaltak, vagy ügyvédi ismeretekre tevén szert, hasonló működésbe kezdtek. A jognak ilyen mesterségszerű elsajátítása mellett már a XVII. században kezdett kialakulni az a szokás, hogy a tovább tanulni kívánók bizonyos, patvaristaként eltöltött idő után a királyi táblán is igyekeztek gyakorlatot szerezni. Ez a szokás az ügyvédi vizsga bevezetése, 1769 óta általánossá, majd kötelezővé vált. A királyi táblánál joggyakorlatra jelentkezők és ügyvédi vizsgát tenni készülők patvaristaként korábban 2—4 évet, az ügyvédképzés szabályozása után legalább 1 évet eltöltvén, mint a királyi tábla vagy a kúria bármelyik tagja mellé beosztott írnokok (scribam ágens, in actualitate existens), vagy ilyen beosztás nélkül csupán mint principális felügyelete alá helyezett „járulnokok" (accessisták) folytatták királyi táblai magasabb szintű joggyakorlatukat. Ez alatt az idő alatt látogatták a királyi tábla üléseit, figyelték az ítélkezést, elvégezték a principálisuk vagy más felettesük által rájuk bízott munkákat, só't a királyi tábla segédszemélyzeteként hatósági funkciókban is eljártak: például idézéseket kézbesítettek, tanúkat vallattak. Mindez — a hivatali titoktartás érdekében — szükségessé tette, hogy királyi táblai gyakorlatuk kezdetén hivatali esküt tegyenek, ezért őket közhasználatú kifejezéssel jurátusoknak, a királyi tábla esküdt jegyzőinek, magát a királyi táblán folytatott gyakorlatot pedig juratériának nevezték. Régebben a juratériának az időtartama sem volt meghatározva, 1769 után rendeletek ezt is szabályozták, az időt rövidítették, végül legalább egy és legfeljebb három évben állapították meg.
