Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

alá tartozott.) A biztosságoknak megalakulásukkor nyert utasítása leszögezi azt is, hogy kamarai ügyekben is felügyeletet gyakorolnak. Ez a felügyeleti jogkör azonban korlátozott volt. A sóügyekbe a biztosnak minimális mértékben volt beleszólása, a vám- és harmincadigazgatásra egyáltalán nem bírt befolyással, a tized-, Dominalia és más Cameratica jellegű pénzügyigazgatási ügyekben pedig csak akkor kellett közbelépnie, ha a kincstár érdekei veszélyben forogtak. A bányaés pénzverési ügyeket pedig külön országos hatóság intézte, amelyet nem olvasztottak be a Guberniumba. Bíráskodási hatáskörük leglényegesebb eleme a következő volt: mint az uralkodó delegátus perpetuusai működtek kerületükben a nem nemesek néhány kivétellel összes bűnpereiben. Ez azt jelentette, hogy kegyelmezési jogkört (jus aggratiandi) gyakoroltak, amely előzőleg az udvari kancellária kezében volt. Nem terjedt ki delegátus perpetuusi megbízatásuk a nem nemesek következő ügyeire: crimen laesae majestatis, crimen perduellionis és crimen fractae pacis publicae. Amennyiben pedig egy halálos ítéletet vagy az elítélt megbélyegzésre ítélését jóváhagyták, a deliberatumot végrehajtás előtt fel kellett terjeszteni az udvari kancelláriához. Hatáskörük legkevésbé konkrétan meghatározott része: helyük a Gubernium és a megyék közt. A II. József által létesített tizenegy megye ugyanis továbbra is megmaradt. A biztosságok felállításakor hatáskörüket szabályozó rendelkezések leszögezték: a Gubernium továbbra is közvetlenül a megyei és városi hatóságokhoz intézze rendeleteit, és csak a legfontosabb ügyekben adjon külön rendelkezéseket a kerületi biztosoknak, hogy túl ne terheljék azokat jelentéktelenebb ügyekkel, s el ne vonják őket a rájuk bízott fontos ügyek intézésétől. A kerületi biztosok is csak általános érdekű ügyekben voltak kötelesek a Guberniumnak jelentést tenni. Egy-egy kerületi biztosi hivatal a biztosból, titkárából, egy protocollistából, egy regestransból, két cancellistából és a hivatali segédszemélyzetből állt. A kerületi biztos a kerületéhez tartozó egyik megyének főispáni tisztét is betöltötte, a többi megyéknek pedig administratora volt. Az egyes megyék igazgatási szervezete is átalakult. Korábban a megyék élén a főispán állt, s utána rangban a két főbíró, majd a két alispán következett (kivéve a partiumi megyéket, ahol a megyei igazgatás szervezete a magyarországihoz volt hasonló); a székely székekben a főkirálybírák alatt alkirálybírák működtek, a magyar vidékeken a főkapitányok alatt alkapitányok. A szász székek élén általában királybírák álltak. Az új igazgatási szervezetben minden megye élén a kerületi biztos állt, főispáni vagy administratori minőségben. A megyék igazgatásának tényleges vezetői az alispánok voltak: az ordinarius vicecomes a közigazgatási és pénzügyigazgatási ügyeket intézte (in Politicis et Oeconomicis praeses), a substitutus vicecomes pedig az in Judicialibus praeses munkáját látta el. Míg korábban egy megyének egy vagy több királyi perceptora volt, az új igazgatási rendszerben egy megyének egy generális perceptora volt, s a generális perceptor alá tartoztak a circulusok perceptorai. Az egyes circulusok élén főbírák álltak. A megyei személyzet kiválogatásába a kerületi biztosnak kellett belefolynia. Különösen fontosnak tartották az instructiók azt, hogy az alispánok ne cserélődjenek. Az alispánt.(az új igazgatási szervezet kiépítése után) csak a főispán előterjesztésére, az udvari kancellária hozzájárulásával lehetett újra választani. A szebeni kerület élére Kemény Farkast (megbízatásáig mint országos főbiztos, a Gubernium tanácsosa), a fogarasi kerületére Bruckenthal Mihályt (később szász 44 Erdélyi kormányhatósági levéltárak 689