Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

tartotta fontosnak a norma manipulationis.) A tanácsülések időtartama ne legyen több négy óránál. Az ülésen csak az exhibitum kivonatát volt szabad emlékezetből ismertetni; a votumot (ennek lehetőleg úgy kellett készülnie, hogy egyúttal mindjárt kiadmányul is szolgálhasson) szó szerint fel kellett olvasni. Fontosabb ügyek tárgyalásánál legalább a tanácsülés néhány tagja írásban kellett hogy benyújtsa véleményét a referens votumáról. Amennyiben a referálásban titkár helyettesítette a tanácsost, szavazati joggal bírt. Az elnök utoljára adta le szavazatát. Ha a referens votumát részben vagy egészében elvetették, valamelyik titkárnak kellett elvégeznie a javítást. Ezt fel kellett olvasni az ülésen, s a szavazatokat név szerint fel kellett tüntetni az előadóíven (ki szavazott a referens, s ki az elfogadott határozat mellett). Ha a votum nem készült el az ülésen, a következőn kellett erre sort keríteni. Ha a revisiónál merült fel lényeges változtatás szüksége, az elnöknek ezt meg kellett beszélnie a referenssel; csak akkor lehetett végrehajtani a korrekciót, ha az egyetértett a javaslatokkal, ellenkező esetben tanácsülés elé kellett vinni az ügyet. Ha az alelnök talált változtatnivalót, az elnöknek kellett jelentenie a dolgot. Ez a lényege azoknak az igen terjedelmes elaboratumoknak, amelyeket a kézirattal együtt küldtek meg a Kancelláriának. A rengeteg s többnyire elég lapos általánosság közt igen kevés a konkrét intézkedés; s ezek is részben maguktól értetődő dolgokat szabályoztak, vagy éppen szabályoztak túl. (Gondoljunk a revisióval kapcsolatban mondottakra !) Az igazgatás lassúvá vált, elveszítette rugalmasságát. Ami még az ügyintézés kérdését illeti: az uralkodó arra kötelezte a Kancelláriát, hogy hat-nyolc hónapon belül terjessze fel új instructiójának tervezetét. A hatásköri szabályozás (ezt az „Activitás Cancellariae" című elaboratum tartalmazta) az alábbi ügyeket utalta az Erdélyi Udvari Kancellária döntése alá: a periculum in mora esetekben

111 a Kancellária (mint korábban is) saját felelősségére járhatott el. Ilyenkor azonban az elintézést utólag fel kellett terjeszteni az uralkodóhoz. A Kancellária intézhette azon tisztviselők nyugdíja megszabásának és juttatásának ügyét, akik a rendelkezése alá tartozó alapokból és pénztárakból voltak kielégítendők, s szolgálatképtelenségük, ül. nyugdíjjogosultságuk nem volt vitatható. Erről a továbbiakban nem keUett jegyzékeket felterjeszteni. Nem kellett felsőbb döntést kérnie olyan személyeknek ugyanezen alapokból és pénztárakból történő jutalmazása ügyében, akik tűzvész, árvíz vagy más természeti csapások elleni védekezésnél „oder bey andern Gelegenheiten" vagy hasznos találmányokkal, ül. fontos felfedezésekkel (az „Entdeckung" szó itt többféleképpen is értelmezhető) tüntették ki magukat, ha a jutalom összege nem haladta meg a 200 Ft-ot. (Magasabb összeg is kifizethető volt, ha ezt már hosszabb gyakorlat szabályozta így.) Joga volt önáüóan törölni kétes vagy behajthatatlan adósságokat az illetékességi körébe tartozó területeken. Számadásoknál elengedhetett 500 Ft-on aluli hiányokat. Felsőbb engedély nélkül emelhette a Kancellária szolga- és általában nem tisztviselői személyzetének iüetményét és napszámát (ezt a rendelkezést a háborús infláció is indokolta); ezeknek 50—80 Ft-os időszaki segélyeket juttathatott. Segélyeket utalhatott ki kolostoroknak, asztalpénzeket engedélyezhetett a vaüásalapból (szem előtt tartva az alap teherbírását). Kongruát juttathatott a szükséges esetekben. Intézkedhetett középületek tatarozása vagy tűz, ül. más csapás következtében elpusztultak újraépítése iránt (ha ti. ezek az ügyek iüetékességi körébe tartoztak). Üj épületek emelését 10 000 Ft-os értékhatáron belül rendelhette el. Elad-