Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

A hadkiegészítés terén a Főkormányszék hatáskörét az alábbi szabályozások érintették: a hadkiegészítési kontingens felosztása az egyes törvényhatóságokra és városokra a Főkormányszék feladata volt: ez ebben a kérdésben a főhadiparancsnoksággal egyetértésben kellett hogy eljárjon. Erre a célra minden törvényhatóságtól bekérte az I—II. korosztályba tartozó hadkötelesek, továbbá az említett korosztályok katonai szolgálatra teljesen képtelen tagjai öszegezŐ kimutatását; ezek alapján történt aztán a kivetés.

183 Korábbi (de időközben némileg módosított) rendelkezést újított fel (s állított vissza eredeti formájára) a kancellária 1863. november 14-i rendelete; e szerint az I—II. korosztályba tartozó ifjaknak csak a Főkormányszék adhatott nősülési engedélyt.

184 Az adóigazgatásra a Főkormányszéknek éppúgy nem volt érdemi befolyása, mint közvetlen elődjének. Mindenesetre támogatást kívánt nyújtani az adóigazgatás közvetlen szerveinek azzal, hogy havi kimutatásokat követelt a befolyt adóösszegekről, (Ezeket a Főkormányszék elnökségének kellett megküldeni.)

185 A Főkormányszék börtönügyi feladatait illetőleg a következőkről kell említést tennünk: 1862. június 24-én az országos közigazgatási hatóság körrendeletben utasította a törvény- és helyhatóságokat, hogy engedélye és rendelkezése nélkül ne szállítsanak rabokat a szamosújvári és nagyenyedi országos börtönbe.

186 A foglárok felvételét pedig az 1863. július 8-i kancelláriai rendelet szabályozta: ehhez (a Főkormányszék útján) esetről esetre az uralkodótól kellett engedélyt kérni.

187 Az országos közigazgatási hatóság feladatkörének egyéb, kisebb jelentőségű szabályozásaivei e helyütt ismét nincs módunk foglalkozni. Az abszolutizmus rendszerének felszámolása (az 1867-es kiegyezés) egyben a különálló Erdély megszűntét is jelentette. Az 1848-ban már kimondott uniót újból törvénybe iktatják. Az 1868. XLIII. tc. 6. §-a értelmében „a kormányzat az erdélyi területre nézve is a törvények értelmében Ő Felsége magyar felelős minisztériuma által gyakoroltatik". A 7. § pedig feloszlatta a Főkormányszéket, s megbízta a minisztériumot: 1869. május l-ig szüntesse meg annak működését.

188 Már az a két esztendő is, ami a kiegyezést a Főkormányszék feloszlatásától elválasztotta, tanúskodik róU, hogy a kormány nem sietett túlságosan Erdély ügyeinek kézbevételével. 1848-cal ellentétben most volt ideje a cselekvésre. Bár 1867-tel (ill. az unió másodszori törvénybe iktatásával, 1868-cal) Erdély különállásának jogi alapja megszűnik, a kiegyezés éve után (1872-ig bezárólag) még egy korszaka van az erdélyi közigazgatás történetének: az Erdélyi Királyi Biztosság időszaka. A kormány ti. közvetlenül a kiegyezés után Péchy Manó Abaúj megyei főispánt küldte királyi biztosként Erdélybe. A biztos a kormány alá volt rendelve; a Főkormányszék munkáját (míg tj. nem oszlott fel) mint annak elnöke volt hivatva irányítani. Péchy azonban csak működésének bizonyos szakaszaiban tartózkodott Kolozsvárott; így a Főkormányszék ügyeit Groisz Gusztáv, Kolozsvár rossz emlékű 1848-as főbírája, ekkor már a Főkormányszék alelnöke vezette. A királyi biztos egyik fő feladatául az igazgatás átszervezését jelölte meg utasítása. Meg kellett indítania a törvényhatóságok alkotmányos szervezését, javaslatokat kellett tennie ez iránt a kormánynak. (Utasítása szerint maga csak sürgős esetekben intézkedhetett.) Másrészt az utasítás a biztos feladatává tette az unió védelmét és megerősítését, a „nemzetiségi súrlódások" megelőzését. Minthogy tehát Péchy többnyire nem tartózkodott Kolozsvárott, hanem megyéje székhelyéről, Kassáról látta el — titkára segítségével — teendőit, 1867