Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

összefoglalóan meg kell állapítanunk, hogy az 1853. január 19-i rendeletek az 1849 és 1867 közti korszak egyik legjelentősebb (s egységre és kidolgozottságra való törekvésében az 1860-ig terjedő időszaknak legjellemzőbb) közigazgatási vonatkozású rendelkezését teszik. Ha azonban a szabályozó tevékenység 1853 januárjától kezdve némileg alábbhagy is, tévedés volna azt hinni, hogy a definitivum kiadásával, majd 1854-i erdélyi életbe léptetésével

90 véglegesen kialakultnak tekinthetjük az erdélyi országos közigazgatási hatóság hatáskörét. Az egész hatóság működését illető intézkedés volt az ostromállapot felfüggesztése 1854. december 15-én.

91 A kormányzó

92 elnöki hatáskörét érintette az a még 1853-ból származó rendelkezés, amely az úrbéri kártérítési bizottságot közvetlenül alája (mint a bizottság elnöke alá) rendelte.

93 Itt említendő Schwarzenberg kormányzónak az az 1857. május 12-i elnök rendelkezése a helytartósághoz, amelynek értelmében a rendőrhatóságok vezetőit személyesen érintő ügyek elnöki úton intézendők a helytartóságnál.

94 A helytartóság egyes feladatköreinek ellátását illető újabb szabályozásokat ismét abban a rendben tárgyaljuk, amelyben ez az 1849 és a definitivum közti időszak ismertetésénél történt. Az állampolgársági ügyek intézésében csak 1859 októberében következett be változás; erről azonban (minthogy egyéb események keretébe illeszkedik), máshol számolunk be. A kivándorlási ügyek ellátását előbb 1859. február 14-én szabályozta a birodalmi rendőrfőnökség egy rendelete olyképpen, hogy a helytartóság által a birodalom zsidó vallású állampolgárainak adott kivándorlási engedélyekről esetenként jelentést kellett tenni neki. A rendőrminisztérium 1860. július 10-i rendelete úgy módosította ezt, hogy csak az említett személyeknek a Török Birodalom területére adott kivándorlási engedélyek voltak bejelentendők.

95 A rendészeti ügyek intézését először két számadási vonatkozású rendelkezés érintette. Az első a kormányzóság 1853. december 19-i rendelete volt a toloncolási kiadások számadásainak negyedévenként hozzá felterjesztése iránt (amely egy 1849. december 28-i szabályzat előírásait erősítette meg),

96 a második (1854. április 30-i kormányzósági rendelet) a csend őrségi anyagleltárak és beszállásolási jelentések időszakos felterjesztését szabályozta.

97 Fontosabb volt ezeknél az a szabályozássorozat, amely 1856 őszén kezdődött. Sorrendben az első ezek közül az intézkedések közül a kormányzó 1856. november 21-i rendelete a politikailag gyanús szeméfyek figyeltetését illetőleg. Három kategóriájukkal, a konfiniáltakkal, a különleges erős rendőri megfigyelés alatt álló személyekkel és végül a rendőrhatóságok által feltűnés nélkül figyeltetendő politikailag kompromittált vagy gyanús személyekkel kapcsolatban az alábbi rendszabályokat írta elő: a konfiniáltak (a kényszerlakhelyhez kötöttek) ilyen állapotának felfüggesztése vagy megszüntetése a helytartóság elnökségének feladata volt. Kötelezvényt kellett kiállítaniuk arról, hogy tartózkodási helyüket önhatalmúlag nem hagyják el, s nem változtatják meg. Sürgős esetekben, s ha az út célja nem kelthetett gyanút, a kerületi elöljárók és rendőrigazgatóságok jogosultak voltak kerületükön belül és kétheti időtartamra utazási engedélyt adni az ilyen személyeknek (megfelelő „elővigyázatossági rendszabályok" mellett). Az ilyen engedélyekről jelentést kellett tenni a helytartóság elnökségének. Nagyobb útra vagy hosszabb időre szóló engedélynél azonban ki kellett kérni a Statthalterei-Prásidium előzetes engedélyét. A különlegesen erős rendőri figyeltetés alatt álló személyek esetében is csak a helytartóság elnökségének volt joga