Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
Ismét külön csoportot képeznek a külországok ügyei. A felsorolt kategóriákba tartozó iratokon kívül még számos egyedi ügy iratai is szerepelnek az állagban. Az iratok ma sorszámok szerint vannak elhelyezve a szekrényben. A sorszámozás az időrendet fedi, ez az időrend azonban kétszer újrakezdődik. Segédkönyvül betűsoros mutató szolgál a kötetekhez. Ez a címszó mellett az iratok tárgyának kivonatát, évszámukat és sorszámukat adja (az egyes betűkön belül időrendet tart). A kutatás e mutató alapján történhet. A kutató a kérőlapon a fond és a szekrény neve mellett az irat sorszámát tüntesse fel. XIX. szekrény 1271-1824 10 csomó, 2 kötet A Miscellanea második része mind jellegében, mind levéltári rendszerében az I—XIV. szekrényével azonos képet mutat: birtok jogbiztosító oklevelekből és az ezekkel kapcsolatos egyéb természetű anyagból áll, ezek fasciculusokba vannak beosztva, és betűjelzéssel ellátottak. Az anyagot vegyessége teszi Miscellaneává. Nem tagolódik olyan többé-kevésbé mégiscsak zárt tárgyi rendbe, mint az I—XIV. szekrény anyaga; az egyes fasciculusokon belül nem uralkodó egy helység, uradalom, defectus stb. (vagy ez csak ritka kivételképpen fordult elő). így csak általánosságban jellemezhetjük: területileg Erdély legtöbb törvényhatóságára (és néhány magyarországira is) találunk itt anyagot. Korukra nézve általában elmondható, hogy az I—XIV. szekrénnyel szemben viszonylag sok a Mohács előtti és a 16. századi — 17. század eleji anyag. A származás szempontjából az Apafi-defectus és aThököly-nota anyaga bír a legnagyobb súllyal; amellett a következő (nagy többségükben az előbbiekből már ismert) számos defectus és nota révén került ide iratanyag (nem említve itt sem a korai — 16. századi és 17. század eleji — magszakadásokat): enyingi Török István-, Rhédei Ferenc-, Vitéz György-, Bánházy Pál-, Polgári Tamás-, Diósi Sára-, Csiszár-, Keresztessi Sámuel-, Sárdi György-, Cserményi-, Datzó Ferenc-, Maurer József-, KristsoriTamás és Ferenc-, Sebesi-, Samarjai Péter-, Mikola-, Sebesi János-, Kovács János-, Papp Márton-, Lászlóffi-, Hlyefalvi János-, Asztalos Márton-, Nyerges-, Vajda Farkas-, Bakos János-, Buda Bálint és István-, Kassai Borbála-, Frits vagy Hermán János-, Valkai-, Vitzei vagy Mindszenti-, Tamásfalvi-, Puj Mihály-, Koszorús István-defectus, ill. nota, Vay Ábrahám (nota), Herschell Ábrahám és Meder—Köleséry-hagyaték ügye. Az iratanyagban az I—XIV. szekrénnyel szemben viszonylag sok a birtokigazgatási anyag, s helyenként jelentős számmal akadnak közigazgatási, közjogi vonatkozású iratok is. XX. szekrény Eovákovics Dénes erdélyi ortodox püspök iratai (Litteralia Instrumenta in negotio Religionis Schismaticorum, post mortem Episcopi in Transylvania non unitorum Dionysii Novákovits Archivo Fiscali illata.) (1732-) 1761-1767 4 csomó, 2 kötet Ez a szekrény Novákovics Dénesnek, a Habsburg-korszak első erdélyi ortodox püspökének halála után az Erdélyi Fiscalis Levéltárba került iratait tartalmazza. Az iratanyag a I—XV. szekrény levéltári rendjét nyerte; 18 fasciculusra tagolódó anyagának törzsét az 1—10. és a hozzájuk hasonló anyagot tartalmazó 17. fasciculus teszi; a többi egységekbe külön ismertetendő speciális iratok kerültek. 36 Erdélyi kormányhatósági levéltárak 561