Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)
tele ne jelenthessen nehézségeket; 3. a feleknek s ágenseknek ne legyen módjuk a referens lekötelezésére. Amellett javasolta, hogy amennyiben a referens votuma korrigálásra szorul, a fontosabb eseteknél otthon tehesse meg ezt, aztán a javított előterjesztés kerüljön körözésre, s csak akkor vigyék újra tanácsülés elé, ha az elnök sem tudja másképp megszüntetni a nézeteltéréseket. A döntést a corregens hozta az ügyben. II. József az elnök ítéletére bízta a referátumok változtatását azzal, hogy e téren legyen tekintettel a szolgálat érdekeire, valamint a tanácsosok képességeire és tudására. Ugyancsak az elnök döntésére hagyta, hogy mely ügyek intézésénél végez „eine förmliche Umfrage" (azzal a megkötéssel, hogy jelentéktelen ügyekben ne tegye ezt). A titkároknak nem adott votum informativumot (más udvari hatóságoknál sem kaptak). Eltiltotta feleknek vagy ágenseknek a registraturára vagy expediturára való belépését; úgy rendelkezett, hogy külön helyiségben kell átvenniök a kiadványokat. Egyebekben (néhány, a lényeget nem illető részintézkedéstől eltekintve) jóváhagyta a tervezetben foglaltakat. 55 A nagy ügyintézési reform (az Erdélyi Udvari Kancellária életének egyik legjelentősebb mozzanata) jellegéről még néhány dolgot szükséges elmondani. Az ügymenettervezet, mint mondottuk, a Magyar Udvari Kancellária gyakorlatát vette alapul. Ez kézenfekvő volt, hisz az erdélyi udvari kormányszerv működésének nyilván inkább kellett a magyar korona első számú országa hasonló hatóságáéhoz igazodni, mint az örökös tartományok udvari dicasteriumaiéhoz. A dolog magyarázatát II. József 1773. április 27-én anyjához intézett előterjesztésében kell keresni, amely szerint a magyar és az erdélyi kancelláriának lehetőleg teljesen egyező formát kell adni. 56 A másik dolog a referencia-elosztás ügye. Ha most referensek szerint csoportosítjuk az ügykörök ellátását, a következő sokatmondó összeállítást nyerjük: Van der Marck: Militaria, Contributionalia, Commissariatica, számvételi ügyek, Cassa Provinciális, iskolaügyek, kegyes alapítványi ügyek; Reichman: Commercialia, egészségügy, Publico-Política generalia, rendészeti ügyek; Horváth: Cameralia, transmigransok, beköltözők, bonificandusok ügyei, Dicasterialia, Gratialia, Currentia; Cserei: Jurídica, Urbarialia, Religiosa in genere, Publico-Ecclesiastica. Lényegében tehát az összes közigazgatási vonatkozású pénzügyek (adó, katonaság tartása, országos pénztár, számvétel, alapítványi ügyek — a Cameraliaügykör, mint láttuk, nem jelent kincstári jövedelmek feletti diszpozíciós jogkört —) intézése Van der Marck kezében volt; emellett ő látta el még két további kényes ügykör, a Militaria és az iskolaügyek referálását is. Reichman viszont a döntő közigazgatási ügykörökben referált: a Publico-Politica in genere, a rendészet tartozott hozzá; ő látta el az annyira fontos Commercialiát is (egészségügyi feladatköre már jelentéktelenebb). S mi marad a két erdélyi tanácsosnak ? (Van der Marck az örökös tartományok igazgatásából kerül a Kancelláriára, s Reichmannál is inkább ez feltételezhető.) Cserei látta el a Juridicát (ezt olyan személyre kellett bízni, aki jártas volt az erdélyi jogban), az egyházi ügyeket (itt szintén tanácsos volt olyan személyt szerepeltetni, aki megfelelően tudta mérlegelni a Birodalom keretén belül szokatlannak számító erdélyi helyzetet: a protestáns rendek nagy túlsúlyát) és az Urbarialiát (az úrbér kérdése azonban ekkor még nem volt Erdélyben olyan stádiumban, hogy az ügykör nagyobb jelentőségű lett volna; 4* 51
