Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

felügyelő és a harmincadinspector, továbbá mindkettőjük helyettese s végül a viceexactor. Három titkár és megfelelő irodai személyzet egészítette ki az apparátust. Bánffy Farkas tervezete, Székely Dávid módosításaival, vált a Commissio Cameralis működésének mintegy alapjává.

64 Működése azonban nem tartott másfél esztendeig sem. 1791 őszén sor került a Thesaurariatus in Cameralibus visszaállítására. 1791. október 8-án az Erdélyi Udvari Kancellária rendeletben tudatta a Guberniummal az uralkodó elhatározását: a Thesaurariatus in Cameralibus 1780-i formájában visszaállítandó; az év november 1-től a Cameralis Commissio volt tagjai független szervként intézik az ügyeket. A decretum utalt arra, hogy az udvar rövidesen bővebb rendelkezést fog kibocsátani az ügyben. A Gubernium október 25-én tárgyalta a rendeletet. Az ügy nem egyszerű tudomásulvétellel és „congrua dispositio"-kkal zárult. Négy tanácsos: Teleki Ádám, Székely Dávid országos kancellár, Gál János és Szegedi József szükségesnek tartotta emlékeztetni az udvart arra, hogy az 1790—1791-i országgyűlés számos (egyébként soha nem szentesített) törvénycikket terjesztett fel ahhoz a kincstári igazgatás tárgyában.

65 Két nappal később, 1791, október 27-én a Bécsben tartózkodó Bánffy György is ellenvéleményt terjesztett be a Thesaurariatus különválasztása tárgyában.

66 A gubernátor a Thesaurariatusnak a Főkormányszéktől való elválasztása ellen érvelt. Az érvek: a fejedelmi korszak törvényei, az 1693-i esküminta és instructio; mindezek a Thesaurariatusnak a fejedelmi tanács, illetve a Gubernium alá való rendeléséről beszélnek. Fenntartandónak vélte Bánffy a Cameralis Inspectoratust is (amelynek a Thesaurariatus visszaállítása a halálos ítéletét jelentette volna, s amely, ha nem is mindjárt, fel is oszlott). Végül két dologra figyelmeztette még az udvart a gubernátor: 1. az országgyűlés (mint az felirataiból stb. kitűnik) egyáltalán nem az 1780-as állapot visszaállítását kívánja a kincstári igazgatásban; 2. a Thesaurariatus külön tanácsának felállítása, „wenn selber wieder aufgelöst werden sollte, nur zur Last fallen müsste".

67 A kettős tiltakozás azonban eredménytelen maradt. Az 1791. november 21-i rescriptum továbbra is ragaszkodott az udvar eredeti tervéhez, s kifejezetten tudtára adta a Thesaurariatusnak: a továbbiakban sem a Guberniumnak, sem a gubernátornak nincs semmiféle befolyása a kincstári ügyekre. A kincstartóság közvetlenül az Udvari Kamara alá tartozik. A különválasztás fontos következményekkel járt az Erdélyi Kincstári Levéltárra nézve. Nem csupán arról volt szó, hogy az „új" hatóság maga kezelte saját, újjáalakulása óta termelődött iratanyagát; vissza kellett neki juttatni a Thesaurariatus 1786 előtti, ill. át kellett adni a Cameratica Commissio 1790. május 1. utáni iratait. Az 1786 és 1790 közti anyag szétválogatására egyelőre nem kerüH sor. A rescriptum ezekből az évekből csak a külön vezetett Cameralia-jegyzőkönyveket tartotta szükségesnek átadni a Thesaurariatusnak. (A rendelet továbbra is a Gubernium igazgatása alatt hagyta a vallás- és tanulmányi alap jószágait. Végül — nehéz lenne megmondani, hányadszor — ismét ígéretet tett „requisitis qualitatibus praeditis" erdélyieknek a kincstári tisztségekre való alkalmazására.)

68 A thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis visszaállítása még néhány évet váratott magára. Csak 1795. január 30-án került sor e téren az első lépésre. A zalatnai bánya-főfelügyelőség bánya- és pénzverésügyi főigazgatósággá alakult át, és „qua pars .. . Thesaurariatus" a kincstartónak (nem a Thesaurariatusnak) volt alárendelve. Még ez az alárendeltség sem volt azonban szoros. A főigazgató-