Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

natkozásban is először Apor thesaurariushoz kellett fordulnia tájékozódás nyerése végett. Azzal azonban tisztában volt az udvar, hogy ezek az információk nem lesznek elégségesek; így lelkére kötötte a szepesi kamara praefectusának: akitől csak tud, próbáljon adatokat szerezni a bányákra vonatkozólag. Különös figyelmébe ajánlotta Köleséry Sámuelt, ez idő tájt az erdélyi ércbányászat legkiválóbb ismerőjét. A tájékozódás megtörténtével pedig {a bizottság személyzetével és a szükséghez képest erdélyi szakértőkkel együtt) részletes vizsgálatot kellett tartania a bányákban. (Utasítása aprólékosan kitért mindazokra a problémákra, amelyekben ott el kellett mélyedniök.)

10 Thavonathék 1699 őszén kezdték meg erdélyi működésüket. Néhány havi megfeszített munkájuk eredményeképpen I. Lipót már 1700. január 15-én elrendelhette az erdélyi kincstári igazgatás átszervezését. Mint a Commissio Cameratica megállapította: az erdélyi kincstári jövedelmek rendbehozatalára nem lehet gondolni addig, míg erdélyi tisztek kezelik Őket. A Diploma Leopoldinum rendelkezése értelmében azonban a tisztségek betöltése csak erdélyi tisztekkel történhetett. Az udvar választhatott: vagy az erdélyi tisztek meghagyása, ennek összes pénzügyi következményeivel együtt, vagy fólreállításuk s helyüknek nem erdélyiekkel, elsősorban osztrákokkal való betöltése, s az ezzel járó összes politikai következmények. A megoldás: erdélyi tisztek és mellettük nem erdélyi ellenőrök. Az 1700. január 15-i rendelet a thesaurarius tisztsége kivételével (ezt egyelőre in statu quo hagyta) eltörölte a fölösleges erdélyi kincstári tisztségeket, s úgy intézkedett, hogy a megmaradtakat alkalmas erdélyiekkel kell betölteni, instructiójukat és illetményeiket revideálni kell s a szükséghez képest megváltoztatni. Minden fontosabb funkcióban lévő erdélyi tiszt mellé azonban német vagy más extraneus felügyelő állítandó, olyan utasítással, amelynek értelmében az erdélyi egy lépést sem tehet ellenőre nélkül, amaz azonban annál inkább nélküle. így „a Diploma teljesül, és az erdélyi tisztségeket csak erdélyiek töltik be, egyben azonban a mi szolgálatunk és érdekünk meg van mentve". A thesaurarius hatásköre lényegében megszűnt. Apor, mint a rendelet közölte, utasítást kapott az udvartól: míg a bizottság Erdélyben tartózkodik, extra trita et ordinaria semmit sem tehet nélkülük; a Thesaurariatus tisztjeit pedig utasítsa a bizottságnak való engedelmességre.

11 A rendelkezés végrehajtására azonban ebben a formában — az erdélyi rendek felzúdulása miatt — nem kerülhetett sor. A Cameratica Commissio azonban mégis kézbe vette az erdélyi kincstári jövedelmek igazgatását. A thesaurarius hatalma árnyékhafalom maradt; a bizottság alá volt rendelve. Részt vehetett annak olyan ülésem, amelyeken őt közvetve vagy közvetlenül nem érintő ügyeket tárgyaltak; a bizottság előzetes ellenőrzése mellett ügyködhetett; mindez azonban vajmi keveset változtatott való helyzetén. Működése lassan elhalt; Apor lemondott tisztségéről, s az udvar csak már a Rákóczi-szabadságharc alatt töltötte be azt Káinoki Sámuellel, az Erdélyi Udvari Kancellária vezetőjével, akinek aztán nem volt módja elfoglalni helyét. Káinoki halála után a tisztség betöltetlen maradt, egészen 1742-ig. A Cameratica Commissio pedig (amelynek élén Thavonathot előbb Johann Friedrich Seeau, majd Johann Ehrenreich Seeau követte) hatalmas munkásságot fejtett ki. Miután a kincstári igazgatás legkülönbözőbb területein végzett felderítő munkát, sorozatosan látta el utasításokkal az alája rendelt hatóságokat.

12 Mire azonban a szervezési időszak lezárult volna, a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása Seeau-ék fejére döntötte az elkészült épületet. Évekig nem lehet