Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
F 73. Gommissio Mixta Salinaris (A sóutak építésénél történt szabálytalanságok kivizsgálására kiküldött vegyes bizottság iratai) 1810-1843 2 csomó, 6 kötet 1—6. A bizottság jegyzőkönyvei 1821—1824 1827—1831 6 kötet 7—8. A vizsgálat iratai 1817—1843 2 csomó Ez a fond annak a Gubernium és a Thesaurariatus megbízottaiból álló vegyes bizottságnak iratait tartalmazza, amely az erdélyi sóutak építésénél mutatkozó visszaéléseket vizsgálta ki. Az utak építése 1807-ben indult meg. Nagyarányú munka volt: a három működő északi sóbányát (Désaknát, Tordát és Kolozst) kellett összekötni jó utakkal részint Marosportussal, a Maros fő sókikötőjével. részint a magyar határszélen működő sódepositoriumokkal. Tordáról Nagyenyeden és Gyulafehérváron át Marosportusra vonult az út, Kolozsvárról Bánffyhunyadon és Csúcsán át a Bihar megyei Feketetóhoz, Désaknáról Szilágysomlyóra és Nagybánya felé az országhatárig. (A többi, működő sóbánya közül Marosújvár a Maros partján feküdt; Vízaknának bizonyára kevésbé voltak útproblémái, közel lévén a Maros-völgyből Szebenbe vezető főútvonalhoz; a paraj d-sófalvi bánya termékeit pedig, sajátos körülmények folytán, a helyi fogyasztás vette fel.) A munka jelentős embertömeget mozgatott meg. Az építőanyagok előteremtése (a kő kivágása, a szükséges épületfa kitermelése), az anyag szállítása csakúgy, mint a magánál az épülő útnál végzett fogatolás vagy napszámosmunka a környékbeli falvak lakosságára hárult. A vállalkozás már hosszú ideje húzódott, amikor a munkával kapcsolatban súlyos visszaélések vádja merült fel. Az útépítés számadásai hatalmas összegek hovafordításáról nem nyújtottak képet. Az ügyben mind a közigazgatási, mind a kincstári hatóságok érdekelve voltak: mind az országos, mind a kincstári pénztár részt vett az útépítés finanszírozásában s a munka irányításában is. Előbb a kincstári hatóságok tettek lépéseket: a vizsgálat előkészületeinek kezdetét az Udvari Kamara egy 1818-ban a Thesaurariatushoz küldött rendeletétől lehet keltezni. A közigazgatási vonalon ennek az Erdélyi Udvari Kancelláriának egy 1821. március 23-án kelt rendelete felelt meg. Az utóbbit még majd féléves levelezés követte a Gubernium és a Thesaurariatus közt, míg végre sor került a biztosok kijelölésére és a munka megindítására. A közigazgatási hatóságok részéről Szabó Gergely, az Exactoratus Provinciális számtanácsosa, a kincstáriak részéről Damokos György, az Exactoratus Cameralis számtanácsosa (1828. április 10-től helyette Chinetti Adolf kamarai számvevőségi számtiszt) s mellettük egy-egy alacsonyabb rangú tisztviselő vett részt a vizsgálatban. Feladatuk elsősorban szám vétel volt: az útépítés céljaira kiutalt összeg hovafordítását kellett ellenőrizniük. Emellett azonban meg kellett vizsgálniuk azt is, hogy az utak az eredeti tervek szerint készültek-e. A vizsgálat 1821. október 13-án Marosportuson kezdődött meg. A munka kezdetét az elkészült utak megvizsgálása jelentette. A sóutak még csak részben voltak készen, s az elkészült útrészleten és hidakon is sok volt a kifogásolnivaló (túl meredeken épített utak, hidak, amelyek nem bírták ki az első komolyabb áradást). Sokkal nagyobb bajokat tárt fel a szám vételi munka. Az építés irányítói fizetetten vették át a követ, épületfát a könyékbeli parasztoktól, vagy kevesebbért fizettek meg, mint amennyit szállítottak nekik. Az út építése következtében épületkárt szenvedett parasztokat nem kártalanították. De nem térült meg annak a parasztnak
