Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

Ez az országtanács irányítja az ország egész polgári igazgatását: a közigazgatást, bíráskodást és kincstári igazgatást egyaránt. Ez az irányítás azonban nem volt nagyon rendszeres. A törvényhatóságok ritkán fordultak még a Guberniumhoz, s az is alig foglalkozott működésük ellenőrzésével. A bíráskodás terén még kevesebb volt a teendője. A kincstári jövedelmek pedig hol egészükben, hol részben az erdélyi urak kezén voltak; az udvar a Diploma Leopoldinum kibocsátása utáni első években még maga is törvényesítette ezt. A hatóság működése sem volt rendszeres; székhelyét is alkalomszerűen változtatta.

2 Az országtanács hatásköre azonban kezdettől fogva zsugorodott. Sokban I. Apafi Mihály kormányzatának volt a folytatása alacsonyabb fokon. Katonai hatáskörrel kezdettől nem rendelkezett; az ország generálisának tiszte névleges volt. Az udvar a fontos és még erősen veszélyeztetett keleti hadállás védelmére képzett tábornokokat és zsoldossereget küldött.

3 A polgári hatáskör szűkítésének első mozzanata az Erdélyi Udvari Kancellária létrehozása volt. Az udvari kancellária létrehozását és működése megindulását éles harc kísérte. Bécs Bethlen Miklósnak a császárvárosba való felköltözését követelte, sikertelenül. Az udvarban egyelőre csak alkancellária alakult. Az Erdélyi Udvari Kancellária azonban az 1690-es évek végén még nem a Gubernium felettes hatósága a szónak abban az értelemében, ahogy főleg a század közepétől használjuk. A Gubernium igyekezett úgy tekinteni a bécsi „alkancelláriát", mint egyszerű ügyvivőséget, amellyel megbízásait közölte az udvarhoz felterjesztett ügyekre nézve. A Kancellária azonban mégis kezdett a Gubernium felettes hatóságává átalakulni. Az udvar nem tekintette központi kérdésnek a Kancellária hatalmának erősítését. Azzal tisztában volt, hogy az erdélyi rendek, ha legközvetlenebb osztályérdekeikben nem érezték sértve magukat, támaszai lesznek a Habsburg-uralomnak. S Bécsnek ekkor mérsékelt igényei voltak a közigazgatás és bíráskodás területén: az egyre növekvő adót az országgyűlések több-kevesebb vita után megszavazták, a hatóságok felléptek a parasztok vagy szabad székelyek ellen, ha ellenszegültek a fosztogató, erőszakoskodó császári katonaságnak, a Gubernium erélyt tanúsított a szegénylegények üldözésében, a vallási unió-ellenes mozgalom letörésében. Egy területen azonban az udvar alaposan megtámadta Bánffyék, Aporék és társaik legszűkebb osztályérdekeit: kivette kezükből a kincstári javakat. Erre 1699-ben, a karlovici béke után jött el az alkalom. A Thavonath, majd a két Seeau által vezetett Cameratica Commissio átvette az erdélyi kincstári igazgatást; a thesaurarius hatásköre úgyszólván formálissá vált. Alig egy évtizeddel felállítása után tehát a kormánytanács helyzete a Habsburg-birodalom hatalmas államapparátusában már nagyjában az volt, ami a későbbi másfél évszázadban kisebb-nagyobb változtatásokkal maradt. Országos hatóság, maga felett (ha ez az alá- és fölérendelési viszony ugyan még nem is alakult ki határozottan) az Erdélyi Udvari Kancelláriával (s azokkal az udvari szervekkel, amelyek az udvari kancellária munkáját is ellenőrizték, s Erdély ügyeinek lényegében legfőbb intézői voltak). Az önálló erdélyi fejedelemség árnyéka is eltűnt: II. Apafi Mihály lemond fejedelmi méltóságáról (a másik választott erdélyi fejedelem, Thököly pedig Törökországban él száműzetésben). A Gubernium hatásköre is megcsorbult: a katonai ügyek mellett a kincstári igazgatás is kicsúszott kezéből. Mire azonban a Habsburgok elkészülhettek volna erdélyi berendezkedésükkel, kitört a vihar, amelynek előszele régóta érezhető volt. 1703 nyarától a Gubernium fokozatosan elvesztette hatáskörét, működési területét és személyi apparátusát is.