Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
tosító oklevelekben gyakran az ország legkülönbözőbb törvényhatóságaiból voltak helységek felsorolva, s így ezeket nem volt célszerű a törvényhatóságok valamelyikénél elhelyezni, ezek számára külön sorozatot alakítottak ki: a Cista Diversorum Comitatuumot. A második fő elv az iratfajták elve volt: bizonyos különleges iratfajtákat (címereslevelek, határjárások, leszármazási tabellák stb.) külön sorozatokba osztottak; így jött létre az Armales, Metales, Genealógiáé stb.. . Az osztályozás során kiválasztódtak olyan iratok is, amelyek az említett kategóriák egyikébe sem illeszkedtek, de mégis megtartandónak vélték őket. Ezekből alakították ki a Miscellaneát és ennek pótsorozataként a Cista Appendicist; a két sorozat közjogi s egyéb, nem birtokjog-biztosító, de általában jogi fontosságú iratokból áll. Külön állagot képezett a törvénycikkek gyűjteménye. Külön állagban őrizték a Conscriptio Czirákyana ide került másodpéldányait is. A sokáig hányódott Lymbus rendezésére feltehetőleg csak a 19. század harmadik negyedében került sor; a munka elsősorban Beke Antalnak, a levéltár utolsó egyházi őrének érdeme. A rendezés nem folyt egészen következetesen; a szempontok többszörösen keresztezték egymást (egy személynek egy sorozatba tartozó levelezése gyakran három-négy helyen volt található: az illető nevét viselő csoportnál, valamely különleges esemény iratainál, a csak időrendbe szedett iratoknál stb.). A proveniencia elvét a rendező nem alkalmazta: az egyes fejedelmek által kiadott rendeletek tisztázatai és a hozzájuk érkezett jelentések, levelek ugyanabba a sorozatba kerültek stb. Mindenesetre kialakult egy bizonyos használható rend, s minthogy ezt az anyagot (mint az önálló Erdély korának egyik legértékesebb és legkompaktabb belföldi forrását) igen sűrűn használta a kutatás, ez is némileg indokolja az anyag mai rendjének megtartását. Ez a rend tárgyi jellegű; az egyes sorozatok időrendjére csak néhol fordítottak gondot (ott is inkább csak nagyjában-egészében véve ezt az időrendet). A levéltár önálló története 1882-ben zárult le. Hosszas előzetes tárgyalások után ebben az évben született törvény (az 1882: XXIII. tc.) a gyulafehérvári káptalani és kolozsmonostori konventi országos levéltárnak a Magyar Országos Levéltárral való egyesítésére és Budapestre szállítására. A törvény szentesítésekor (1882. június 15.) azonnal hatályba lépett; 3.§-a azonban háromhavi határidőt biztosított arra, hogy az erdélyi felekezetek alapítványi és más magánokirataikat kiválogathassák a levéltárból és magukhoz vehessék, s a városok, községek, testületek, családok és egyes személyek is határozhassanak a levéltárakban levő irataik visszavétele vagy otthagyása iránt. 27 A kiválogatást egyházi részről csak az erdélyi római katolikus egyházmegye végeztette el; azok a világi szervek és személyek pedig, akik okmányaik visszanyeréséért folyamodtak, nem feleltek meg a törvény végrehajtásával megbízott belügyminisztérium rendeletében pontosan körülírt feltételeknek. 28 A levéltár átadása — igen részletes leltárral, amely azután nyomtatásban is megjelent 29 — 1882. október 20-án történt. 30 A Magyar Országos Levéltárban a káptalani levéltár 1526 előtti anyagát kiemelték, s a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményében helyezték el. A továbbiakban fondónként és állagonként ismertetjük a levéltár anyagát. A birtokjog-biztosító anyagnál részletes tárgyi elemzést nem adunk, s az anyag iratfajták szerinti jellegét sem tartjuk itt szükségesnek részletesen taglalni. A levéltár segédkönyvei együtt, külön állagban vannak elhelyezve; külön is ismertetjük őket.
